Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Így árthatnak a táplálékkiegészítők

A gyógynövénytartalmú táplálékkiegészítőket azért szedjük, hogy egészségesek legyünk, van azonban, amikor inkább ártunk velük. Egy kutatás szerint az alvadásgátló-vérhígító hatású gyógyszert szedő betegeknél több a szövődmény, ha egyúttal étrendi kiegészítőket is szednek.

A warfarin a vérrögképződés megelőzésére, illetve kezelésére szolgálatos gyógyszer, amelyet például szívinfarktus után a vérrög újbóli kialakulásának elkerülésére, vagy mélyvénás trombózis esetén alkalmaznak. A szer igen kockázatos – hívja fel a figyelmet Jennifer L. Strohecker, a Salt Lake Cityben található Intermountain Medical Center klinikai farmakológusa, a tanulmány szerzője –, nem megfelelő szedése esetén súlyos szövődmények léphetnek fel.

A kutató és munkatársai azt vizsgálták, hogyan lép kölcsönhatásba a warfarinnal a 2008-ban az eladási listák élén álló 20 táplálékkiegészítő, azaz hogyan befolyásolják a vérrögképződést és a vérzési időt.

Az eredmények szerint a készítmények több, mint fele közvetlenül vagy közvetett módon befolyásolja a warfarin hatását; kétharmaduknál mutatták ki a vérzés kockázatának emelkedését, míg a szerek több, mint egyharmada csökkentette a gyógyszer hatékonyságát.

A vérzés kockázatát főként a tőzegáfonyából, fokhagymából, gingkóból és fűrészpálmából készült termékek fokozták. A glükózamin/kondroitin, az eszenciális zsírsavak, a ligetszépe-olaj, a Q10 koenzim, a szója, a melatonin, a ginzeng és a szentjánosgyökér olyannyira módosította a warfarin hatását, hogy a gyógyszer adagjának újbóli beállítására volt szükség.

„Az orvosok gyakran nincsenek tisztában azzal, milyen vény nélkül kapható készítményeket szed a beteg – nyilatkozta Dr. Richard L. Page, a University of Wisconsin kardiológusa. Az étrendkiegészítők nagyon jó szolgálatot tehetnek, azonban a betegek rendszerint öngyógyításként szedik azokat és elfelejtik, hogy ezek a készítmények kölcsönhatásba léphetnek az orvos által felírt gyógyszerekkel.”

A szakemberek mindenkinek azt ajánlják, kérje ki kezelőorvosa tanácsát, mielőtt vényköteles gyógyszere mellé táplálékkiegészítőt kezdene szedni.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/taplalekkiegeszitok-warfarin