Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Szülés után gyakori probléma az inkontinencia

Az anyák egynegyedénél áll fenn vizelettartási zavar egy évvel a szülés után egy svéd vizsgálat szerint. Az inkontinencia nem az egyedüli fizikai probléma, ennek ellenére a frissen szült anyák egészségesebbnek látják magukat, mint a korukbeli nők.

Dr. Erica Schytt szülésznő, a Karolinska Intézet munkatársa tanulmányában azt vizsgálta, hogyan befolyásolja a gyermekszülés a nők egészségét. A felmérésben 2500 nő vett részt, akik kérdőívet töltöttek ki tüneteikről és egy egytől ötig terjedő skálán osztályozták egészségi állapotukat a terhesség kezdetétől a szülés utánig. Kiderült, hogy a nők többségénél legalább egy tünet áll fenn a szülés utáni első évben, negyedüknél pedig öt vagy több tünet jelentkezik.

A leggyakoribb a tüsszentéskor, köhögéskor, nevetéskor vagy sporttevékenység közben jelentkező úgynevezett stresszinkontinencia, amely a szülés utáni első évben a nők 22 százalékánál lép fel. „Ez egy súlyos, gyakran krónikussá váló probléma” – mondja Schytt. A kockázat magasabb az elhízott, székrekedéssel küzdő, többször szült vagy 35 éven felüli nők esetében, míg a császármetszéssel szült anyáknál a rizikó alacsonyabb. Dr. Schytt azonban arra figyelmeztet, emiatt nem szabad császármetszést kérni, mivel a műtétnek is megvannak a maga veszélyei.

-------------------------------------a cikk lentebb folytatódik------------------------------------------

 

Legyen lapos a hasa!

A legtöbb ember a hasára hízik, és gyakran egy sikeres fogyókúra után sem tűnnek el a hasi zsírpárnák, az úszógumik.

Itt egy jó kis haslaposító koktél! Megnézem >> [0]

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Gyakran előfordult panaszként még a fáradtság, a fejfájás, továbbá a nyak, a váll és a hát fájdalma. Fájdalmas lehet a császármetszés hege, a közösülés, továbbá nem ritka az aranyér sem, de ezek a problémák általában két hónap elteltével megszűnnek.

A számos fizikai panasz ellenére a legtöbb nő azt vallotta, hogy jól érzi magát, többen, mint a hasonló korú többi nő. „Ennek oka valószínűleg az, hogy az egészséges nők szülnek, azonban szülés után olyan eufória jelentkezik, amely elvonja a figyelmet az átmeneti fizikai tünetekről” – magyarázta a doktornő.

Schytt szerint a szülés utáni kontrollvizsgálat jó alkalmat teremt arra, hogy kiszűrjék és kezeljék azokat a nőket, akik fizikai problémákkal küszködnek és nem érzik jó magukat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/inkontinencia-szules-utan