Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A rákos sejtek halálát idézi elő egy új kezelés

A ráksejtek toxikus szerekkel való elpusztítása helyett új terápiás megközelítést ajánlanak kutatók: egy olyan molekuláris útvonalat, amely öregedésre és halálra készteti a sejteket.

A Harvard Egyetem munkatársai Pier Paolo Pandolfi vezetésével a rákkeltő Skp2 gén blokkolásával arra késztettek ráksejteket, hogy gyors ütemben átmenjenek az öregedés folyamatán. Ugyanezen a módon szabadul meg például a test a napfény által roncsolt sejtektől.

A tanulmányban genetikailag módosított, prosztatarákossá tett egereket használtak. A kísérleti állatok egy csoportjánál kikapcsolták az Skp2 jelű gént. Kiderült, hogy amikor az egerek elérték a hat hónapos kort, ennél a csoportnál nem fejlődött ki a tumor, míg a többi egér – a várt módon – rákos lett.

A nyirokcsomók és a prosztata elemzése során megállapították, hogy az első csoport állatainál sok sejt öregedésnek indult, a sejtosztódás sebessége pedig lassú volt. Ugyanez nem vonatkozott a többi, normál Skp2-működésű rágcsálóra.

Hasonló eredmény született , amikor laboratóriumi kísérletben az Skp2-t blokkoló MLN4924 jelű szert alkalmazták emberi prosztataráksejteken. Az emberi ráksejteket eztán egerekbe ültették, majd adagolták nekik a kísérleti szert, aminek hatására elindult a ráksejtek felgyorsult öregedési folyamata. A kutatók szerint az Skp2 génnel összefüggő útvonal csak a ráksejtekben aktív, a normál sejtekben nem.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/raksejtek-oregedes