Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Szívbetegség fenyegeti az elhízott gyerekeket

Az elhízás növeli a szív-érrendszeri betegségek rizikóját, és ennek jelei már nagyon korán megmutatkoznak: kutatók szerint már három éves gyerekeknél is kimutathatók a későbbi szívbetegségre utaló jelek.

Amerikai kutatók 16 ezer,1-17 éves korú gyereket és kamaszt vizsgáltak. 70 százalékuk testsúlya egészségesnek számított, 15 százalékuk túlsúlyos, 11 százalékuk elhízott, 3,5 százalékuk pedig nagyon elhízott volt.

Az eredmények szerint a 3-5 éves elhízott gyerekek 40 százalékának vérében volt magas az úgynevezett C-reaktív fehérje (CRP) szintje, míg normál testsúlyú társaik esetében csak 17 százalékánál mértek csak emelkedett értéket – ismertette a vizsgálat eredményét a BBC hírportálja.

A CRP-t a májsejtek termelik, gyulladás esetén kerül a véráramba. Felnőtteknél kapcsolatot találtak e fehérje magas szintje és a szívroham kockázata között. Ennek magyarázata lehet, hogy sokszor gyulladás miatt sérül az artériák fala, a károsodás pedig egy idő elteltével szívrohamhoz vezethet.

Az elhízott kamaszok esetében még nagyobb arányban volt kimutatható a CRP: a 15-17 éves, nagyon elhízottak 83 százalékánál állapítottak meg emelkedett-értéket, míg normál testsúlyú társaik körében ez csak 18 százalék volt.

Asheley Cockrell Skinner kutatásvezető, az Észak-Karolinai Egyetem munkatársa elmondta, meglepetésként érte, hogy a testsúly és a gyulladást jelző fehérje emelkedett szintje közötti kapcsolat jóval korábbi életkorban jelenik meg, mint feltételezték.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/szivbetegseg-elhizott-gyerekek