Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Minél idősebbek, annál többet isznak

Minél idősebbek az alkoholisták, annál többet isznak – derül ki egy amerikai tanulmányból, amelynek eredményeit az Amerikai Gerontológiai Társaság ismertette.

„Úgy tapasztaltam, hogy az idős alkoholisták többet isznak, mint a fiatalok. Nem tudom, mi az oka, de úgy vélem, hogy a rászokás” – nyilatkozta Linda Gonzer, az Ohio állami egyetem munkatársa, aki 2000 és 2001 között 43 ezer – közöttük tízezer 60 évnél idősebb – amerikai alkoholfogyasztási szokásait vizsgálta.

Mint kiderült, a 60 évnél idősebb alkoholisták rendszerint hetente 42 és fél pohárnyi italt gurítanak le a torkukon, míg a fiatalabbak, pontosabban a 22 és 39 közöttiek ennyi idő alatt 28 pohárral is alatt beérik.

A nagyobb mennyiséget ugyanakkor kevesebb idős fogyasztja el: a férfiaknál a 25-44 évesek között 5,6 százalék az alkoholisták aránya, 60 év felett viszont már csak 0,4 százalék. Arra is fény derült, hogy a férfiak körében háromszor több volt az alkoholfüggők aránya, mint a nőknél.

A kutatásban egy pohárnyi ital 14 gramm tiszta szesznek, illetve 1,4 deci bornak, 3,4 deci (1 doboz) sörnek vagy 0,4 deci töménynek felel meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/alkoholistak-alkoholfogyasztas