Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

A plasztikai műtétek veszélyei

A szépészeti célú plasztikai műtétek soha nem látott népszerűségnek örvendenek világszerte. A műtéttel a páciensek azonban hatalmas kockázatot is vállalnak – figyelmeztetnek brit szakemberek, akik szerint a szakma szabályozására van szükség.

„Az Egyesült Királyságban az orvostudománynak jelenleg nincs olyan része, ahol a betegeknek nagyobb védelemre lenne szüksége, mint a kozmetikai sebészetben. Szigorúan ellenőrizni kell ezen a területen a reklámot, beleértve az internetes hirdetéseket is, és e sebészeti ág pontos szabályozására van szükség.” – olvasható a királyi orvosi társaság (Royal Society of Medicine) Klinikai Kockázat című tudományos folyóirata e témának szentelt különszámában.

A kozmetikai sebészetben dolgozók aligha érezhetik, hogy külső támadás indult ellenük: a folyóirat egyik cikkét Nigel Mercer, a Brit Esztétikai és Plasztikai Sebészeti Szövetség elnöke írta. „Elértünk arra a pontra, ahol a társadalmi elvárások, amelyeket a média szenzációhajhászása és sajnos a területen dolgozók egy részének pénzéhsége is felfokozott, már teljesen összezavarodtak”.

„A piac megdolgozása már olyan szintű, hogy megjelentek a 'Két műtétet egy áráért' diszkonthirdetések, amelyek még nyaralást is ígérnek az operációra vállalkozóknak. Nincs az orvostudománynak olyan ága, ahol ilyesmi történhetne. Tessék elképzelni ilyen reklámot valamilyen más sebészeti beavatkozással kapcsolatban. Ez már őrület!” – írta.

A szövetség elnöke hangsúlyozza, hogy minden kozmetikai műtét orvosi beavatkozás, amelynek bármikor lehet szövődménye, vagy néha egyszerűen nem sikerül. Ennek megfelelően itt nincs „vendég”, „kliens” vagy „műtétre jelentkező”; mindenki, aki kezelésre kerül, az páciens.

A jelenlegi brit törvények értelmében plasztikai operációkat bárki végezhet, akinek van orvosi diplomája. Az angol szakértők idézik a francia példát, ahol szigorúan figyelnek arra, hogy szépészeti műtéteket csak az csinálhasson, akinek van megfelelő szakképesítése és ilyen orvosi tevékenység folytatására hivatalosan is alkalmasnak nyilvánították. Ez így van Magyarországon is.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/plasztikai-mutetek-veszelyei