Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Segélyért esnek teherbe a tinilányok

Nem kiskorú anyákra specializálódott egy chicagói középiskola, mégis úgy alakult, hogy lánytanulói közül nagyjából minden nyolcadik áldott állapotban van, vagy már anya.

A Paul Robeson Gimnázium 800 lány diákja közül 115 vár vagy szült már gyermeket – írta a CBS2Chicago.com. Az igazgató, Gerald Morrow elmondása szerint a megdöbbentő adat többféle oknak köszönhető, elsősorban az otthoni és nem az iskolai körülményeknek.

„Otthon sok minden megeshet, vagy ha úgy tetszik, pont, hogy nem történik meg” – mondta az igazgató, aki szerint az apa hiánya is hozzájárul a tinédzserterhességek kiugróan magas számához.

Néhány megkérdezett diák szerint a sok terhesség oka egyrészt a családon belüli kommunikáció hiánya, de megemlítették a szociális segély „ösztönző” szerepét is. Azt is elmondták, hogy vannak lányok, akiket családjuk emiatt kidob otthonról.

A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok statisztikai központjának márciusi jelentése szerint 2005 és 2007 között 5%-kal növekedett a terhességek száma a 15-19 éves korosztály körében.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/terhesseg-kozepiskola