Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Beforrt a hatalmas lyuk a koponyája tetején

Hihetetlen gyógyuláson ment keresztül egy brit férfi, aki fél évszázada egy autóbalesetben olyan súlyosan megsérült, hogy fejtetőjén egy nagyobb területen a koponyacsontot fémlemezzel kellett pótolni.

A koponya az egyetlen csont, mely nem forr össze, és bár a csontlemez képes nőni, illetve szélesedni valamelyest, fél fejnyit – amekkora csonthiány a brit férfi fején volt – nem. Ezért is hűltek el az orvosok, amikor szembesültek azzal, hogy az immár 72 éves férfi hiánytalan koponyatetőt „növesztett” magának – adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

A férfi nemrég azért került kórházba, mert az agyát takaró fémlemez miatt fertőzést kapott, és annak kezelése miatt az orvosok úgy döntöttek, le kell venni a titánlapot. Alatta azonban nem az agyhártyára bukkantak, hanem koponyára.

Végül az orvosoknak csak össze kellett ölteniük a lemez levétele miatt vágásoknál a bőrt, nem volt szükség új fémfejtető-protézisre, amelyre egyébként hónapokat várt a férfi. Immár „hajadonfővel” élhet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/beforrt-koponyacsont