Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Állati erő rejlik a kisgyermekek állkapcsában

A kisgyerekek már háromévesen olyan erősen tudnak harapni, mint a kutyák – derült ki egy új kutatásból, amely remények szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy a kicsik játékai "harapásállóbbak" legyenek.

A Leeds-i Egyetem által végzett kutatás révén az öt év alatti korosztályban csökkenhet a játékok harapdálásából származó sérülések vagy halálesetek száma. Szakértők szerint az eszközökön látható jelzések nem megfelelőek a balesetek megelőzésére, mivel a szülők vagy nem olvassák el, vagy pedig félreértelmezik a figyelmeztetéseket – írta internetes kiadásában a The Daily Telegraph.

A kutatás során kétszáznál is több, három és öt év közötti gyerkőc harapását tesztelték – ugyanis ez az a korosztály, amely a legnagyobb hévvel esik neki fogaival a tárgyaknak. A vizsgálatok érdekes eredményt hoztak: kiderült, hogy egyes gyerekek olyan erősen tudnak harapni, mint a kutyák. A tanulmány ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a harapás erőssége a csemeték súlyától, nemzetiségi származásától és természetesen fogaik állapotától is függ.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/kisgyermek-harapas