Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Gyakori tévhitek a kullancscsípésről

A kullancsoktól csak nyáron kell félnünk, de ha az oltást beadattuk magunknak, már akkor sem – számos ilyen, és ehhez hasonló tévhit él még sokunkban. A valóságban az apró vérszívók nagy veszélyt jelenthetnek számunkra, nem csak nyáron, és soha nem lehetünk biztosak abban, hogy mindent megtettünk ellenük.

Idén nyárra csapadékos, párás időjárást ígérnek a meteorológusok. Az esős, illetve tiszta és párás meleg napok, napszakok váltakozása kedvez a kullancsok közérzetének, aktivitásuknak és szaporodási kedvüknek. Emiatt az állatok feltételezhetően az idei nyár folyamatos közszereplői lesznek, és nem fognak eltűnni néhány kánikulai hét miatt. Mielőtt a kullancsok elleni védekezésbe fognánk, érdemes tisztázni néhány velük kapcsolatos tévhitet, amihez a Kullancsszövetség tanácsai nyújtanak segítséget.

Tévhit: A kullancs évszakhoz kötötten támad.
A valóság: Az enyhe telek miatt már egész évben folyamatosan, de nyár elején és ősszel két nagyobb hullámban támadnak a kullancsok. Jelentős létszámban lepik el a természetet, illetve most már a kerteket és a közparkokat is.

Tévhit: A kullancsokra alulról vagy felülről kell számítani.
A valóság: A kullancsok támadására két irányból számíthatunk. A gyepi növénytársulásokban a fűszálak hegyéről támadó, szemmel rendelkező, látó kutyakullancs ill. a csertölgy alapú erdőségek cserjéinek levélfonákáról vadászó, szemmel nem rendelkező, „vak” közönséges kullancs a leggyakoribb kullancsfajok Magyarországon.

Tévhit: Az embert csak egy-két kullancs terjesztette betegség fenyeget.
A valóság: Számos betegség van, mely embert- és kedvencállatot egyaránt érinthet. Önmagában a szúrásuk is okozhat problémákat, például bőrgyulladást, allergiát, mérgezést stb., de a legnagyobb veszélyt a szúrásukkal befecskendezett, különféle kórokozókkal szennyezett nyáluk jelenti. Így fertőzik meg áldozatukat szerte Európában az agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusával, a Lyme-kór kórokozójával, a Lyme borreliosis-szal, a tularemia, a Q-láz, az ehrlichiosis, a babesiosis, a mediterrán foltos láz, vagy a TIBOLA kórokozóival.

Tévhit: Az oltás véd a kullancs ellen.
A valóság: Az embernek adott védőoltás a kullancscsípéstől nem, kizárólag a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusfertőzés ellen véd. (A védelem csak a teljes oltási sorozat beadása után biztosított.) A Lyme-kór ellen az emberek számára nem létezik védőoltás, a kutyáknak azonban igen.

Tévhit: A kutyákra nem veszélyes a kullancs.
A valóság: A fertőzött kullancsok a kutyákat is megfertőzhetik a Lyme-kór, a babeziozis és más betegségek kórokozóival, ezért a Lyme-kór elleni védőoltás beadása mellett tanácsos az állatokra kullancsriasztó nyakörvet vagy cseppet tenni.

Tévhit: A kullancsok szeretik a napos helyeket.
A valóság: A kullancsfajok egyedei számára a napfény halálos a kiszáradás veszélye miatt, ezért az emberre kerülve is kerülik a direkt napfénynek kitett testrészeket. Előnyben részesítik a napfény hatásától mentes, azaz ruhával fedett, izzadt-párás testrészeket – itt igyekeznek megbújni és megcsípni minket.

Tévhit: A Polybé-tabletta szedésével elriaszthatjuk a gyerekektől a kullancsokat.
A valóság: Ezt az állítást senki sem igazolta. A vitamintúladagolás veszélye miatt az is gondot jelent, hogy a tabletta beszedése hamis biztonságérzetet generál, ami miatt nem fordítunk elég gondot a védekezés valóban hatásos módszereire.

Tévhit: A kullancsot eszköz nélkül is kiszedhetjük a bőrről.
A valóság: A köztudatban élő számtalan kullancseltávolítási módszer – például az állat krémmel, zsírral való bekenése, kicsavarása – többnyire pont ellenkező hatást vált ki. Ha az állatra krémet kenünk, azzal azt érjük el, hogy fuldokolni kezd, és a fertőzött nyálát a bőrbe juttatja. Ugyanehhez vezet, ha kézzel, vagy az eltávolításra nem alkalmas eszközzel véletlenül megnyomjuk a potrohát. A kullancs szakszerű eltávolításához használjunk speciális kullancskiszedő eszközt.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/kullancs-kullancscsipes-tevhitek