Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Nagyobb sugárdózis kell a túlsúlyosak röntgenezéséhez

A túlsúlyos és elhízott embereknél általában nagyobb dózisú röntgensugárra van szükség az értékelhető felvételek készítéséhez – derült ki egy új tanulmányból. Az elhízottak akár 20-30-40-szer akkora dózist is kaphatnak, mint a soványak, azonban ennek hatását még nem vizsgálták.

Annak felmérésére, hogy mekkora dózisokra van szükség a túlsúlyos és elhízott emberek röntgenvizsgálatához, Jacquelyn C. Yanch, a bostoni Massachusetsi Műszaki Egyetem (MIT) professzora munkatársaival számítógépes szimuláció segítségével modellezte a különböző testrészek röntgenvizsgálatát ötféle testalkaton, a soványtól az elhízottig.

Ezután a kutatók összehasonlították a röntgensugárzás dózisának szintjét, a felvétel készítése során felvett testhelyzeteket és a testtömeg eloszlását a számítógép által kiszámolt, a „páciens” által elnyelt sugárzás mennyiségével.

Kiderült, hogy például egy mérsékelten túlsúlyos férfi hasi röntgenvizsgálatakor tízszer nagyobb dózis szükséges, mint egy sovány férfi esetében, és egy súlyosan elhízott ember esetében ez a különbség akár 40-szeres is lehet.

Azt azonban még nem igazolták, hogy a sugárzás hatására a zsírszövetben daganat alakulna ki. „Számos típusú felvétel készítésekor a standard dózisok nagyon kicsik, így a 20-szoros mennyiség is túl alacsony ahhoz, hogy aggódjunk miatta – mondta el Yanch. Azonban egyes esetekben egy súlyosan elhízott ember vizsgálata magas dózisokat igényel.”

A tudomány még nem ismeri ennek hatásait, valódi adatok nem állnak rendelkezésre, csak modellek és becslések. Yanch a jövőben az elhízott betegek szoros nyomonkövetését javasolja a radiológusok számára.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/rontgen-sugarzas-elhizottak