Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Veszélyben az Alzheimer-kóros anyák gyermekei

Az anya és gyermeke közti genetikai kapocs eredményezhet olyan agyi működési zavarokat, amelyek később komoly szerepet játszhatnak az Alzheimer-kór kifejlődésében – állítják amerikai tudósok.

„Eredményeink elsősorban azt bizonyítják, hogy az agy metabolizmusában már a születéstől fennálló öröklött zavarok elősegíthetik az Alzheimer-kór kialakulását“ – nyilatkozta Lisa Mosconi professzor, a New York-i Langone Egészségügyi Központ munkatársa, a mostani kutatás vezetője. – Korábbi kutatások bebizonyították, hogy ha valamelyik szülő Alzheimer-kórban szenvedett, az a gyermek megbetegedésének esélyeit is 4-10-szeresére növelheti.“

„Egyelőre azonban nem tudjuk biztosan, mi okozza ezt a jelenséget. A mostani kutatás az első, amely szerint az Alzheimer-kórban szenvedő édesanyák gyermekei maguk is veszélyeztetettek, egy, az agyukban lévő anyagcserezavar miatt, amelynek következtében az agy nem megfelelően használja fel a glükózt.“ Dr. Mosconi és kollégái a kutatásuk során összesen 66 egészséges felnőttön végeztek PET-vizsgálatot, hogy megfigyelhessék a glükóz metabolizmusát az agyban. A résztvevők közt akadtak olyanok is, akiknek családjában előfordult már az Alzheimer-kór.

Az eredmények szerint azoknál, akik édesanyjuk részéről voltak érintettek a betegségben, jóval gyorsabban csökkent a glükóz felhasználása a betegség által érintett agyi területekben, mint azoknak, akiknek édesapjuk szenvedett a betegségben. „Ebben a pillanatban még csak találgathatunk, hogy az anyai gének miként befolyásolják az agyi anyagcserét“ – nyilatkozta Dr. Mosconi. – További kutatásokra van szükség hogy rájöjjünk, vajon az anyagcsere-folyamatok csökkenése összefüggésben van e a kognitív funkciók leromlásával."



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/alzheimer-kor_glukoz