Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Nem észlelik súlyfeleslegüket az elhízottak

Egyre több az elhízott ember, de meglepő módon egyre többen közülük nem vesznek tudomást saját túlsúlyukról – derült ki egy kutatásból.

Közismert, hogy a nők sokszor kövérebbnek látják magukat, míg a férfiak hajlamosak alulbecsülni saját súlyukat. Az elhízás járványszerű terjedésével azonban új tendencia figyelhető meg az emberek önmagukról alkotott képét illetően.

A Londoni Egyetem Egészség-viselkedés Kutató Központja összehasonlította két, 1999-ben és 2007-ben készült felmérés adatait. Mindkét kérdőív résztvevőinek az volt a feladata, hogy adják meg testmagasságukat és súlyukat (mely meghatározza a BMI értéket, azaz a testtömegindexet), majd a következő kategóriák valamelyikébe kellett magukat sorolniuk: „nagyon sovány”, „soványabb, mint a normális”, „normális”, „túlsúlyos” és „kifejezetten túlsúlyos”.

A kutatók Jane Wardle professzor vezetésével azt találták, hogy a testsúlyuk alapján elhízottak csoportjába az 1999-es adathoz képest 2007-ben kétszer annyian tartoztak, közben saját magukat elhízottnak kevesebben titulálták, mint 1999-ben. Akkor a lakosság 43%-a tartozott a túlsúlyos vagy elhízott kategóriába, és közülük 81% helyesen ide is sorolta magát. 2007-ben azonban már a lakosság 53%-a volt túlsúlyos vagy elhízott, ugyanakkor csak 75%-uk sorolta magát helyesen ezekbe a csoportokba.

A kutatók véleménye szerint azért van nagy különbség a valóságos és a vélt testsúly között, mert az elhízás egyre gyakoribb a populációban, olyannyira, hogy a kismértékű túlsúlyt már normálisnak fogadja el a közvélemény. Kitolódott az a súlyhatár, ami fölött az emberek az „elhízott” csoportba sorolják magukat.

A kutatás szerzői hangsúlyozzák a média szerepét a közvélemény formálásában: elterjedt, hogy csak a betegesen kövér embereket nevezik túlsúlyosnak. A kutatók figyelmeztetnek, hogy bár a médiában egyre szaporodnak az egészségnevelő célzattal készült kampányok, az elhízott emberek nem érzik, hogy azok nekik szólnának. „A túlsúlyos emberek, akik saját testsúlyukat alulbecsülik, nem törődnek az életmód-változtatást javasló reklámokkal” – jelentette ki a Johns Hopkins Bloombergi Egészségügyi Iskola professzora, Sara Bleich, aki szintén részt vett a kutatásban.

„Megoldást jelenthet a súlyfelesleggel kapcsolatos téves nézetekre, hogy az elhízást valóban problémaként kell kezelni” – mondta el Bleich. Az egészséges életmódra vonatkozó tanácsok az egész társadalomnak kell, hogy szóljanak, nem pedig kiemelten a túlsúlyos egyéneknek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/tulsuly_sulyfelesleg