Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://www.vital.hu)

Ugyanúgy halt meg, mint a donor, akitől új szívet kapott

Öngyilkos lett egy amerikai férfi, aki korábban sikeres szívátültetésen esett át. Az eset különösségét az szolgáltatja, hogy a donor szintén öngyilkos lett, és hasonló módon végzett magával. És a hasonlóságoknak ezzel nincs vége.

Sonny Graham 1995-ben szívelégtelenségben szenvedett, az orvosok kevesebb mint hat hónapot adtak neki. Szerencsére még időben sikerült donorszervet találni – egy 33 éves öngyilkos férfiét, aki fejbe lőtte magát.

Graham sikeresen felépült a műtét után, egy évvel később pedig felkutatta a donor hozzátartozóit, hogy kifejezhesse háláját. Ez annyira jól sikerült, hogy Graham és a donor özvegye egymásba szerettek, majd össze is házasodtak. A boldogság azonban nem tartott örökké, 12 évvel a szívátültetés után a 69 éves férjet ugyanis holtan találták háza garázsában: torkon lőtte magát.

Sokan vélik úgy, hogy a szervátültetés révén a donor személyisége is „átöröklődik”. Egyesek szerint már hetvennél is több dokumentált esetben számoltak be arról, hogy a transzplantáción átesettek személyisége megváltozott, és átvették a donor néhány jellemvonását. A szakértők természetesen szkeptikusok, meggyőző tudományos bizonyítékok ugyanis nem támasztják alá az elméletet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://www.vital.hu/donor_szivatultetes_ongyilkossag