2024. Április 18. csütörtök
Hajlamosak vagyunk nagyobbnak látni a pókot, ha tartunk tőle – derül ki egy friss izraeli kutatásból, amely a Biological Psychology című lapban jelent meg.

A kutatásban egyetemi hallgatók vettek részt, kizárólag nők. Két csoportra osztották őket attól függően, hogy félnek-e a pókoktól vagy sem. Mindegyik résztvevőnek képeket mutattak, amelyeken pókokat, madarakat és pillangókat láthattak. Nem túl meglepő módon mindkét csoport tagjai egyetértettek abban, hogy a pókokat ábrázoló fotók kellemetlenebbek, mint a többi kép. Ugyanakkor csak azok, akik rettegtek a pókoktól voltak hajlamosak arra, hogy túlbecsüljék a pókok méretét. Az pedig, hogy mennyivel nagyobbnak képzelték a pókokat a valóságos méretükhöz képest, attól függött, hogy mennyire irtóztak tőle.

“Mindegy, ki mennyire tartja undorítónak a pókokat, a méretüket csak az becsli túl, aki fél is tőlük” – állapította meg a kutatást vezető Tali Leibovich, a Ben-Gurion University doktorandusza. A szakember szerint felmerül a kérdés, hogy a félelem miatt látjuk nagyobbnak félelmünk tárgyát, vagy éppen azért félünk, mert eleve nagyobbnak látjuk a pókot.


Forrás: Medipress
2016. 02. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés