2024. Április 20. szombat
Új-zélandi kutatók szerint háromszor akkora az esélyük az alkoholizmus kialakulására azoknak, akik hetente legalább ötven órát töltenek munkahelyükön.

Az új-zélandi Otago Egyetem szakértői az Addiction című szaklapban publikált tanulmány elkészítése során a munkával töltött órák és az alkoholizmusra való hajlam kapcsolatát vizsgálták meg közelebbről. Ehhez a Christchurch Egészségügyi és Fejlődési Tanulmány adatait használták fel, amelynek során 1000, 1977-ben Christchurchben született önkéntes egészségügyi állapotát kísérték figyelemmel 30 éves korukig.

munkahely, alkoholizmus

Dr. Sheree Gibb vezető kutató és munkatársai szerint 1,8-3,3-szor nagyobb az esélyük az alkoholizmus kialakulására azoknak, akik hetente legalább ötven órát töltenek munkahelyükön, mint az egyáltalán nem dolgozóknak. A sokat túlórázóknál az alkoholproblémák kialakulásának veszélye még azokhoz képest is 1,2-1,5-ször nagyobb, akik csak 30-49 órát dolgoznak egy héten.

Ez az összefüggés férfiak és nők esetében is jelentkezett. Dr. Gibb szerint ennek tudatában felül kell vizsgálni a munkahelyi beosztásokat és munkastruktúrát, hiszen az alkoholproblémák már most rengeteg gondot jelentenek a nagyobb vállalatoknál.


Forrás: Medipress
2011. 08. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés