2024. Március 28. csütörtök
Egy nagyszabású amerikai vizsgálat szerint a multivitaminok szedése nem csökkenti a rák és a szívroham miatti halálozás rizikóját – de legalább nem is árt.

Az Egyesült Államok felnőtt lakosságának több mint fele szed multivitaminokat étrendkiegészítőként, mert úgy véli, ezzel megelőzi a krónikus betegségeket – világítja meg kutatásuk hátterét Song-Yi Park, a Hawaii Egyetem munkatársa, aki kollégáival több mint 180 ezer férfit és nőt vizsgált 11 éven át zajló követéses vizsgálatukban.

multivitaminok, rák, szívroham

Az átlagosan 60 éves résztvevők halálozási adatainak áttekintése alapján a kutatók megállapították, hogy a rendszeresen multivitamint szedő, valamint nem szedő embereknek is mintegy 6 százaléka halt meg ez alatt szívbetegségben, öt százaléka rákban és négy százaléka egyéb ok miatt. A multivitaminok tehát nem használtak, igaz nem is ártottak az azokat szedőknek.

„Az embereknek meg kell érteniük, hogy ezen vitaminok szedése önmagában nem elegendő a betegségek megelőzéséhez” – hangsúlyozta Jennifer Hsiang-Ling Lin, a bostoni Brigham és Női Kórház kutatója.

Néhány kisebb tanulmány eredménye szerint ha nem is a multivitaminok, de egyes vitaminok szedése némi védő hatást jelent a későbbi életkorban kialakuló rák és a szívbetegségek ellen. Ezek a vizsgálatok azonban alultáplált emberek bevonásával készültek, nem olyan, általában véve egészséges felnőttek körében, mint az amerikaiak – állítja Park.

A tanulmány az American Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban jelent meg.


Forrás: MTI
2011. 03. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés