2024. Április 20. szombat
A mentális megbetegedések szempontjából rizikócsoportba tartozó gyerekeknél, ha túl sok időt töltenek az okostelefonjuk vagy egyéb elektronikus eszközök képernyője előtt, megnő a különféle figyelemfelkeltő és bomlasztó viselkedések előfordulásának a száma. Ugyanakkor egy pozitív hozadéka is van a dolognak: ha egy adott napon ezek a gyerekek több üzenetet küldenek, akkor a szorongásuk és depressziójuk mértéke kisebb lesz.

Candice Odgers, a Duke Egyetem pszichológia professzora úgy véli, mindez nem jelenti azt, hogy a technológiai eszközök használata váltaná ki a problémákat, csupán arról van szó, hogy az egyébként is problémás személyeknél ezek az eszközök előhívják, felerősítik a már amúgy is meglévő gondokat. A vizsgálat során a szakemberek 151 tizenegy és tizenöt év közötti gyereknek adtak okostelefont, akik mind az Egyesült Államok szegényebb részein éltek. A telefon egy hónapon át naponta háromszor jelzett, és ilyenkor a kísérletben résztvevőknek röviden válaszolniuk kellett néhány kérdésre, melyben a hogylétük felől érdeklődtek, emellett egy felmérést is ki kellett tölteniük azzal kapcsolatban, hogy általában mennyi időt töltenek különféle digitális eszközökkel.

Szappanos hajmosással a hajszálak megerősödnek > > >  

A kutatásból kiderült, hogy a gyerekek naponta átlagosan 2,3 órát töltöttek el valamilyen „kütyüvel”, és 41 szöveges üzenetet küldtek. Emellett az is kiderült, hogy azokon a napokon, amikor a legtöbbet használták ezeket az eszközöket, nagyobb fokú figyelemzavart és hiperaktivitást mutattak, továbbá számos viselkedésbeli probléma is nagyobb arányban fordult elő náluk, például hazugság, szabályok megszegése vagy nyílt ellenszegülés. Ezzel egyidejűleg azokon a napokon, amikor több üzenetet küldtek, kisebb volt a szorongásuk és depressziójuk mértéke.

Hogyan csinálják azok, akik kívül-belül fiatalok?>>>

Valamennyi szakember egyetértett abban, hogy a gyerekek képernyő előtt töltött idejét korlátozni kell, hogy az semmiképpen ne menjen az alvás vagy mozgás rovására, ugyanakkor attól sem szabad őket teljes mértékben megfosztani, hogy ezeknek a különféle technikai eszközöknek a segítségével kapcsolatban lehessenek a barátaikkal, és így egy közösség részének érezzék magukat.


Forrás: Medipress
2017. 05. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés