2024. Április 20. szombat
A 18 és 29 év közötti ontariói fiatalok 19 százalékának aggasztó a viszonya az elektronikus eszközökkel: az okostelefonnal, a tablettal, a számítógéppel és a videójátékos konzolokkal. Egy friss kanadai kutatás szerint a fiatal korosztály nagy mértékben függ ezektől az eszközöktől.

A kanadai fiatalok eszközhasználatát – más korosztályok és más szokások vizsgálata mellett – a Centre for Addiction and Mental Health (CAMH) szakemberei elemezték, méghozzá egy 2015-ös kérdőív kapcsán, amelyben 3007 felnőtt – mindannyian 18 éven felüliek – nyilatkoztak szokásaikról. A kutatókat elsősorban az érdekelte, hogy kerülnek-e bajba a fiatalok az eszközhasználat miatt, maradnak-e el emiatt az iskolából, a munkából, veszélyes-e magatartásuk a közutakon, romlik-e a viszonyuk a családtagjaikkal. Az eredmények elkeserítők.

„Sajnálatos módon mintegy 3,3 millió ontariói felnőtt írogat szöveges üzeneteket vezetés közben. Noha 2015 őszétől ezt szigorúan büntetik a törvények, még mindig sokan kockáztatnak” – mondja Dr. Robert Mann, a CAMH munkatársa.

Ezt a terápiát minden daganatos betegnek ismernie kell!> > >  

Az elmúlt időszakban a mentális problémákkal küzdők száma jelentősen nőtt: míg 2014-ben csupán 6 százalék küzdött ilyen gondokkal, 2015-ben ez a szám már 10 százalékra nőtt. Gyakori mentális problémának az számít, ha 14 vagy több napon át érzi magát különösen rosszul a páciens 30 napból.

A legegészségesebb csokoládé Peruból, istenien finom!> > >   

A felmérésből egyéb eredmények is születtek. Az elmúlt egy év során az ontariói felnőttek mintegy 11 százaléka használt e-cigarettát, ami 2013-hoz képest 7 százalékos emelkedést jelent. A kannabisz-használat is jelentősen növekedett az elmúlt 20 évben. Az egyik legkülönösebb változás az, hogy jelentősen nőtt az idősödő felhasználók száma: míg 2005-ben az 50-en felüliek 3 százaléka fogyasztott kannabiszt, 2015-re ez az arány már 7 százalék.


Forrás: Medipress
2016. 12. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés