2018. November 20. kedd
A pszichológusok szerint hasznos volna, ha a mobiltelefonok figyelmeztetnék a tulajdonost, ha túl sokat használta a készüléket. A függőség ugyanis számos problémát hoz magával, a leggyakoribb ezek közül a depresszió és a kreativitás elvesztése.

“A legjobb az volna, ha a készülék bizonyos időközönként jelezné, ha túl sokáig volt használatban. ezek az üzenetek a felelősségteljes, mértéktartó telefonhasználatra hívnák fel a figyelmet, így kerülve el a későbbi függőséget” – vélekedik Dr Raian Ali, a Bournemouth University szakembere. A friss kutatások szerint a 13-17 évesek 24 százaléka egész nap rendszeresen használja a telefonját, akkor is, amikor iskolában vannak. Tízből kilenc tini minden nap szörföl a neten a telefonról, elsősorban a Facebookot és az Instagramot használják.

Dr. Ali szerint a fő problémát az jelenti, hogy a készüléket rendszeresen használók jellemző módon elveszítik az időérzéküket, és fel sem tűnik számukra, hogy több órán át kivonták magukat a forgalomból környezetük számára. A szakemberek arra is kíváncsiak voltak, hogy mit gondolnak maguk a felhasználók a figyelmeztetésekről: kiderült, hogy a megkérdezettek 80 százaléka örülne, ha hasonló figyelmeztetések emlékeztetnék arra, hogy ideje a külvilággal is foglalkozni egy kicsit. A függőség türelmetlenséggel, feszültséggel, sok-sok eltékozolt órával, az időérzék teljes elvesztésével, a kreativitás megszűnésével, végül pedig depresszióval járhat.


Forrás: Medipress
2015. 10. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés