2024. Április 20. szombat
A rák diagnózisával való szembesülés, a betegség és a kezelések hatalmas stresszt jelentenek a betegek számára. Feltételezések szerint a stressz csökkentésére irányuló pszichoterápia segíthet pozitív irányban változtatni a betegség kimenetelén. Amerikai kutatók mellrákos nők bevonásával tesztelték az elméletet.

Barbara L. Andersen, az Ohio Állami Egyetem pszichológia professzora és munkatársai frissen diagnosztizált mellrákos nőket követtek nyomon átlagosan 11 évig. A betegek egy véletlenszerűen kiválasztott csoportja a mentális egészséget javítását célzó programban vett részt, míg a többiek csak a hagyományos gondozásban részesültek.

mellrák, stressz

A pszichés támogatás célja többek között az volt, hogy a betegek megértsék és megtanulják csökkenteni a rákkal járó stresszt, javuljon hangulatuk és általános egészségi állapotuk.

A daganat a nyomon követés során a betegség a résztvevők 29%-ánál újult ki, és a betegek közel negyede (24%-a) hunyt el. A stresszoldó terápiában részesült nőknél közel felével, 45%-kal kisebb volt a kiújulás esélye a kontrollcsoporthoz képest, és a halálozás kockázata 59%-kal csökkent.

A programban résztvevő nők „érzelmi állapota jelentősen javult, a kiújulás diagnózisát követő egy évben pedig immunválaszuk is erősebb lett” – mondta el Anderson, aki szerint az eredmények arra utalnak, hogy „a pszichológiai beavatkozás olyan hosszútávú előnyöket rejt, amit korábban soha nem vettek figyelembe vagy figyeltek meg”.


Forrás: Medipress
2010. 06. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés