2024. Április 19. péntek
A régi-új eljárást először 1917-ben alkalmazták, mely során jódozott mákolajjal öblítik át a nők petevezetékét. A nemrégiben megjelent tanulmány adatai szerint az eljárásnak most is fontos helye lehet az orvostudományban. Az eredményeket a New England Journal of Medicine című kiadványban közölték.

„Az elmúlt évszázad során a vízzel vagy olajjal végzett öblítés után jelentősen nőtt a terhességek száma a terméketlen nők között” – nyilatkozta Ben Mol, a kutatás vezetője, az University of Adelaide munkatársa. „Mostanáig rejtély volt, hogy az eljárás során alkalmazott folyadék minősége befolyásolja-e az eredményt. A kutatás során kapott adatok még izgalmasabbak, mint gondoltuk, hiszen bebizonyítottuk, hogy egy ősrégi beavatkozásnak még mindig fontos szerepe lehet az orvoslásban.”

A tanulmányban 1100 terméketlenség miatt kezelt nő vett részt, akiknek a petevezetékét vízzel vagy mákolajjal öblítették át. Hat hónapon belül a nők 40%-ánál számoltak be sikeres terhességről a mákolajjal kezelt csoportban, míg a nők 29%-áról volt ez elmondható a vízzel végzett kezelés után. A kutatásban használt mákolaj 47 országban érhető el. „A sikeres terhességek száma már egy kezelés után is szignifikánsan magasabbnak bizonyult a mákolajos csoportban” – magyarázta Mol. „Ez egy nagyon fontos eredmény azon nők számára, akiknek már csak az IVF (in vitro fertilizáció = lombikbébi kezelés) maradt. A kezelés új reményt ad a meddő pároknak.”

„Érdekes, de mai napig nem értjük, hogyan hat az eljárás, csak azt tudjuk, hogy hat. Elsősorban azon nőknél várható tőle eredmény, akiknek semmilyen más panaszuk nincsen” – tette hozzá Mol. „További kutatások szükségesek, hogy meg is értsük a lenyűgöző eredmény mögött húzódó folyamatokat. Jelenleg azt mondhatjuk, hogy az eljárás járható út az IVF kezelés előtt, tekintve, hogy száz év óta semmilyen mellékhatást nem jegyeztek fel a használata során. Mindemellett az eljárás költsége töredéke az IVF költségének. Gondoljuk csak át! A mákolajos csoportban a nők 40%-a terhes lett, így 40%-kal kevesebb nőnek kell átélnie az IVF okozta lelki megrázkódtatást és mindezt az eredeti költségek töredékéért.”

„Két dolgot biztosra tudunk évtizedek óta: először is, azok a betegek, akik hosszú idő óta terméketlenek, gyakran a méh kontrasztanyagos röntgenvizsgálata után esnek teherbe” – magyarázta Dr. Avner Herschlag, a Northwell Health Fertility igazgatója. „Másrészről, amikor kontrasztanyagként zsíroldékony anyagot használnak, a terhességek száma még magasabb lesz a vizsgálat után.” Dr. Tomer Singer, a terület szakértője, a Lenox Hill Hospital munkatársa szerint ez egy nagyon jól megszervezett kutatás. Hasonló eljárást rutinszerűen alkalmaznak a klinikán. A zsíroldékony kontrasztanyag háttérbe szorulása az általa mellékhatásként előidézett kismedencei gyulladás miatt van, melyet a vízoldékony anyagokhoz képest gyakrabban okoz. Mol szerint több pár figyelmét fel kellene hívni az eljárásra, mint egy még meglévő lehetőségre az IVF kezelés előtt.


Forrás: Medipress
2017. 06. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés