2024. Március 29. péntek
Egy skót kuatás kapcsolatot talált a magzati súly és az allergiás betegségek, az ekcéma és a szénanátha későbbi kialakulása között, ami a tüdő magzati korban való fejlődésére vezethető vissza.

Az Aberdeen Egyetem kutatói 1500 magzat méretét mérték meg a terhesség 10. és 20. hetében, majd 10 éves korukig követték a gyerekeket, rendszeresen légzésfunkciós- és allergiavizsgálatot végezve. Kiderült, hogy azok, akik 5 és10 éves korukban asztmásak voltak, 10 hetes korukban az átlagnál 5 mm-el illetve 10 százalékkal kisebbek voltak. Azok pedig, akik 20 hetes korukban is kisebbek voltak az átlagosnál, ötször gyakrabban lettek gyermekkorukban asztmásak.

asztma, allergia, ekcéma

Az ekcéma kockázata 2,5-szöröse volt azoknál, akik csak 10 hetesen voltak kisebbek, de a terhesség során behozták súlylemaradásukat, ugyanakkor alacsonyabb volt a szénanátha rizikója azoknál, akik a terhesség elején az átlagnál nagyobbak voltak, de növekedésük később lelassult.

 „A 10. terhességi héten legkisebb magzatoknál volt a leggyakoribb az asztma, míg a nagyobbaknak volt a legjobb a tüdőfunkciójuk – mondta el Dr. Steve Turner, a vizsgálat vezetője. – A növekedési ütemben való változás pedig az ekcéma és a szénanátha esélyét emelte.”

Más szóval, a kiindulási súly és az azt követő növekedés fontosak a gyerekkori légúti és az allergiás megbetegedések szempontjából. „Tudjuk, hogy a tüdő a terhesség korai időszakában fejlődik, illetve, hogy a szülés utáni gyenge légzőfunkciók összefüggenek az asztma és a felnőttkori tüdőbetegségek kialakulásával, és úgy tűnik, a tüdőbetegségekre és az asztmára való hajlam röviddel a teherbeesés után eldől” – tette hozzá a kutató.

Természetesen az asztma kialakulására nem csak a magzati méretek adnak magyarázatot. Az betegség természete különböző: egyesek kinövik, ahogy idősebbé válnak, míg másoknál a középiskolás éveik alatt alakul csak ki. Turner mindenesetre azt javasolja a kismamáknak, hogy ne dohányozzanak, táplálkozzanak és éljenek egészségesen már a teherbeesést megelőző időszakban is.


Forrás: Medipress
2011. 07. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés