2024. Március 29. péntek
Egy felmérés szerint a magyarok rosszul alszanak, tíz felnőttből mindössze ketten érzik teljesen pihentetőnek alvásukat – derült ki az alvás világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Sokan horkolnak, ami számos esetben súlyos légzési problémákat jelent, és orvoslásra szorul. Az ember élete egyharmadát alvással tölti, ezért oda kell figyelni rá, hiszen tudományosan alátámasztott tény, hogy az alvás befolyásolja a testi és szellemi fejlődést, fontos szerepe van a megújulásban és a memória állapotát is meghatározza.

alvás

G. Németh György, a világnap egyik szervezője elmondta, hogy idén meghirdetik a Magyarország alvásbarát szállodája elnevezésű programot is, amelyre jelentkezhet bármekkora létszámot befogadó hotel vagy kisebb panzió is. „Olyan szálláshely érdemelheti ki a címet, amelyben a szobák több mint nyolcvan százaléka megfelel a minősítési rendszernek. Az ágyak, matracok, ágyneműk színvonalát, a sötétítést is figyelembe veszik a minősítéskor” – hangoztatta.

Magyarország immár negyedik éve rendezi meg az Alvásdiagnosztikai és Terápiás Világszövetség (World Association of Sleep Medicine) által szervezett alvás világnapja eseményt, a kezdeményezést amerikai szakemberek indították el 2008-ban. A magyarországi mozgalomhoz több alvással foglalkozó intézmény, orvos, gyógyító és médium is csatlakozott.


Forrás: MTI
2012. 03. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés