2024. Március 28. csütörtök
Egy friss tanulmány szerint az agy függőségekhez kapcsolódó területének noninvazív stimulálása révén időszakosan csökkenteni lehetne a dohányosok nikotin utáni sóvárgását.

A transzkraniális mágneses stimuláció (TMS) néven ismert eljárást az Egyesült Államokban depresszió kezelésére már jóváhagyták, a Biological Psychiatry című lapban megjelent vizsgálat során pedig 16 dohányoson tesztelték le. A szakemberek arra a felismerésre jutottak, hogy míg általában egy erősen dohányzó emberben rögtön felébred a nikotin utáni vágy, ha bármilyen kísértést – például egy cigarettázó egyént – lát, 15 percnyi mágneses stimulálás után ez a sóvárgás jelentős mértékben lecsökken. Noha ez már önmagában biztató eredmény, az egyelőre nem tisztázott, vajon ezzel a módszerrel a dohányzók akaraterejére is lehetne-e hatni, és a teljes leszokás is elérhetővé válhatna-e.

 

Amint arról a kutatást vezető dr. Xingbao Li, a Dél-Karolina Egyetem Orvosi Karának munkatársa beszámolt, a vizsgálat még nagyon kezdeti szakaszban tart, és sok további feladat vár még a szakemberekre e téren. A TMS-kezelés során a páciens koponyájára elektromágneses tekercset illesztenek, hogy ily módon az elektromos áram segítségével ingerelhessék az agy bizonyos területeit. Azoknál a depressziós betegeknél, akiknél a hagyományos kezelés nem segít, már kipróbálták ezt a módszert, és hatásosnak is bizonyult, ami a szakemberek szerint annak köszönhető, hogy a kezelés hatására a hangulatszabályozó hormonok – például a dopamin – szintje megemelkedik.

 

Li úgy véli, ugyanez a folyamat a dohányosoknál is segíthet, hiszen amikor nikotinhiányuk van, náluk is leesik a dopamin szintje. Vizsgálatuk során 16 dohányost vetettek alá TMS-kezelésnek, és mind előtte, mind utána olyan képeket nézettek velük, melyek általában nikotinhiányt váltanak ki. Az eredmények azt mutatták, hogy negyedórányi kezelés hatására közel 30 százalékkal csökkent a cigaretta utáni sóvárgás. A továbbiakban az a cél, hogy kiderítsék, vajon egy heteken át tartó kezeléssorozattal hosszútávú hatást is el lehet-e érni a dohányosok leszoktatása terén.


Forrás: Medipress
2013. 05. 03.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés