2024. Március 29. péntek
A magas vérnyomás egyik hatékony terápiás módja a gyógyszeres kezelés. Azonban vannak esetek, amikor a vérnyomás emelkedését egy mögöttes betegség váltja ki (másodlagos hipertónia)- ekkor javulás csakis abban az esetben érhető el, amennyiben az alap betegséget kezelik. Ilyen állapot például a Conn-szindróma, ami gyakran bújik meg a vérnyomás problémák mögött. A témában dr. Bérczy Judittal, a Budai Endokrinközpont holisztikus szemléletű endokrinológus főorvosával beszélgettünk.

Szedem a gyógyszert, mégis magas a vérnyomásom. Miért?

A magas vérnyomás betegségnek két nagy csoportját különböztetjük meg: létezik elsődleges és másodlagos formája. Hogy melyikről van szó, az attól függ, hogy meghúzódik-e valamilyen betegség a hipertónia mögött, vagyis van-e valamilyen állapot, ami provokálja a vérnyomás emelkedését- ekkor másodlagos magas vérnyomásról beszélünk. Ennek gyanúja akkor merül fel, ha három különböző gyógyszeres, kombinált kezelésre sem reagál az illető. Éppen ezért ilyenkor fontos hormonális probléma után is kutakodni, ugyanis igen gyakori, amikor az endokrin rendszer zavara okozza a hipertóniát. Elsősorban pajzsmirigy túlműködés, illetve a mellékvese problémája vezet vérnyomás emelkedéshez, melyekről laborvizsgálattal lehet megbizonyosodni.

Ez lesz az évezred betegsége> > > 

Conn-szindróma is okozhatja a hipertóniát

A magas vérnyomást gyakran a mellékvese zavara idézi elő, és addig nem is fognak normalizálódni az értékek –és ezzel együtt megszűnni a tünetek-, amíg a hormonzavart nem kezelik. A mellékvese két részre tagolható: külső kéregállományra és belső velőállományra, melyek egymástól más-más funkciót töltenek be, más hormonokat termelnek. Ez előbbi- azaz a kéregállomány- termeli többek között az aldoszteront, mely a vízháztartásban tölt be igen fontos szerepet. Közrejátszik ugyanis a víz és a nátrium visszatartásában és a kálium kiválasztásában. Mivel ezek komoly befolyást gyakorolnak a vérnyomás szabályozására, az aldoszteron túlzott termelődése (Conn-szindróma) könnyen hipertóniához vezet, melyet olyan tünetek kísérnek, mint a gyakori fejfájás, szédülés, de a zavar ezeken kívül izomgyengeségben, fokozott szomjúságban és ebből adódó gyakori vizelésben nyilvánul meg. A Conn-szindróma hétterében leggyakrabban a mellékvesekéreg jóindulatú daganata áll, melyről képalkotó vizsgálatokkal lehet megbizonyosodni (pl. CT, MRI),.

Erre figyelmeztetnek a táskás szemek >>>

A Conn-szindróma kezelése a gyógyulás kulcsa

Ha felvetődik a Conn-szindróma gyanúja, azt laborvizsgálatokkal, endokrinológiai funkciós próbák elvégzésével lehet igazolni. Ha bebizonyosodik a betegség megléte, úgy legtöbbször gyógyszerre/műtétre van szükség, melynek során az illető megszabadulhat a betegséget kiváltó jóindulatú daganattól. Amennyiben valamilyen oknál fogva a műtét nem kivitelezhető, úgy gyógyszeres kezelésre van szükség. Ennek hatására a só-és vízháztartás normalizálódik, a vérnyomás pedig csökken - mondja dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont holisztikus szemléletű endokrinológus főorvosa.

További tanácsok a vérnyomás csökkentése érdekében • minimalizálja a stresszt • rendszeresen végezzen pulzusszám-emelő mozgást (a súlyzós edzéseket inkább hanyagolja) • kerülje az alkoholok fogyasztását (napi egy pohár vörösbor megengedett) • fogyasszon vérnyomáscsökkentő gyógynövényeket (pl. valeriána, galagonya, fokhagyma, fagyöngy, csalán)


Forrás: Budai Endokrinközpont https://www.endokrinkozpont.hu/
2017. 06. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés