2024. Március 29. péntek
A sportolást olyan súlyos betegség esetén sem feltétlenül kell feladni, mint például a limfóma. Sőt: az Albertai Egyetem kutatói szerint a testmozgás kifejezetten jót tesz még a kemoterápiában részesülő limfómás betegeknek is.

Három éves vizsgálat alapján állapította meg a Kerry Courneya vezette kutatócsoport, hogy az aerob testmozgás jelentősen javítja a betegek fizikai funkcióit és az életminőségét. A vizsgálatban résztvevő 122 Hodgkin- és non-Hodgkin-limfómás beteget a kutatók betegségük típusa, a kezelése és a kemoterápia alapján osztották csoportokba.

limfóma, testmozgás

A résztvevők egy részét egy testedző programba vonták be, hogy elérjék a lehető legjobb kardiovaszkuláris teljesítőképességet, míg a többieket hagyományosan ápolták. A 12 héten át tartó heti háromszori edzésre különböző kedvezményekkel, például ingyen parkolással, jól felszerelt tornateremmel, rugalmas edzés időpontokkal, változatos gyakorlatokkal és utánkövetéses telefonhívásokkal ösztönözték a betegeket.

Az eredmény nem maradt el. Az edzést végző betegek esetében jelentősen javultak a fizikai funkciók és a testtömeg, valamint az életminőség: ritkábban számoltak be kimerültségről, beszámoltak viszont boldogságérzésről és csökkent a depresszió előfordulása is. A kardiovaszkuláris teljesítőképesség több mint 20 százalékkal javult.

A testmozgás a kemoterápiától függetlenül kifejtette jótékony hatását. A sport még a terápiára adott választ is javította: a testmozgást végzők csoportjában a betegek 46 százaléka reagált a kezelésre, míg ugyanez a szám a másik csoportban már csak 31 százaléknak bizonyult.


Forrás: Medipress
2009. 11. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés