2024. Március 29. péntek
Hatvanon felül sem túl késő letenni a cigarettát – legalábbis ez derül ki egy friss kutatásból, amely szerint még az ilyen kései életmódváltás esetén is 23 százalékkal kisebb az esélye a korai halálnak, mint azoknak az esetében, akik még 70 fölött is dohányoztak.

„Nem mindegy, hogy mikor kezdünk dohányozni, ahogy az sem, hogy mikor hagyjuk abba. Mindennek alapján viszonylag könnyen megjósolható a várható élettartam. Ugyanakkor ha valaki úgy dönt, hogy leteszi a cigarettát, sosem késő: még ha el is múlt hatvan, tovább él, mintha még a 70-es éveiben is dohányozna” – mondja a kutatást vezető Sarah Nash, a U.S. National Cancer Institute munkatársa.

Állatbolondoknak itt a legjobb karácsonyi ajándék Amerikából> > >

A szakember szerint a fenti tények tudatában még fontosabbá válik a kormányzati szintű prevenció, ahogyan az is, hogy a leszokást segítő kampányok is előtérbe kerüljenek. Egyértelművé vált ugyanis, hogy azok, akik még 70-en felül is cigarettáztak, háromszor nagyobb eséllyel haltak meg a kutatás hat éves időszaka alatt, mint azok, akik soha nem dohányoztak.

A palackozott vizek is rejthetnek egészségre ártalmas anyagokat - kutatás > > > 

„Kortól függetlenül egyértelmű ugyanakkor, hogy minden dohányos jól járt, miután letette a cigarettát. Még azok is, akik már elmúltak 60 évesek, amikor így döntöttek” – teszi hozzá a szakember, aki szerint minél korábban kezdett valaki dohányozni, annál nagyobb a valószínűsége a korai halálnak.


Forrás: Medipress
2016. 12. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés