2024. Március 29. péntek
Egy új brit kutatás szerint, a fiatal gyermekek nem feltétlenül vannak tisztában azzal, hogy egy ijedt kutya megközelítése veszélyes, s akár meg is haraphatja őket félelmében. Miközben tudták, hogy egy mérges kutyával vigyázni kell, addig egy ijedt kutyát ugyanolyan valószínűséggel közelítettek volna meg, mint egy boldog állatot.

„A brit statisztikák is mutatják, hogy a gyermekek vannak legjobban kitéve a kutyaharapás veszélyének, miszerint 2013 és 2014 között 1200, tíz éven aluli gyermek került kórházba emiatt” –nyilatkozta a kutatás társszerzője, Sarah Rose a Staffordshire University-től. A kutatók gyermekek két csoportját kérte meg, hogy nézzenek meg rövid filmeket és képeket kutyákról. Az első csoportba 57, négy és öt év közötti gyermek tartozott, míg a másik csoport 61, hat és hét év közötti résztvevőből állt. Ezután a kutatók megkérték őket, hogy írják le, szerintük milyen a képen lévő kutya hangulata és játszanának-e vele.

A gyerekek nagyobb számban ismerték fel a boldog, mérges vagy ijedt kutyákat, mint hogy az a szerencsével magyarázható lenne. A legjobban a mérges kutyákra éreztek rá, kevésbé ismerték fel az ijedt vagy boldog négylábúakat. Úgy tűnt, hogy nem világos számukra, hogy az ijedt kutyát nem szabad megközelíteni. Rose szerint a gyerekek elég jók a kutya érzelmeinek megítélésében, azonban a biztonságukat nem tudják teljes mértékig felmérni, mivel csak a mérges kutyáknál mutattak fokozott elővigyázatosságot. Figyelmetlenek voltak az ijedt kutyáknál, nem számítva arra, hogy adódhatnak problémák az állat közelében. Ezek az eredmények információt nyújtanak, miként lehetne megelőzni a kutyaharapásokat. Az eredményeket ezen a héten mutatták be Belfastban, Észak-Írországban a British Psychological Society’s Developmental Psychology konferencián.

A vezető halál ok háttere: tesztelje most, Ön érintett lehet-e?


Forrás: Medipress
2016. 09. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés