2024. Március 28. csütörtök
Az orvosok és a családtagok számára nehéz döntés lehet, hogy elmondják-e a betegnek, ha betegsége rossz kimenetellel kecsegtet, vagy inkább meghagyják számukra a gyógyulás reményét. Amerikai kutatók szerint boldogabban élhetnek a krónikus betegek, ha elfogadják, hogy nem lesznek jobban.

„A remény nagyon fontos a boldogság szempontjából, de van egy sötétebb oldala is – mondta el Dr. Peter A. Ubel, a Michigani Egyetem Magatartástudományi Központjának igazgatója. Néha a remény nem engedi, hogy az emberek folytassák az életüket és a boldogság útjába áll.”

Ubel és munkatársai olyan betegeket tanulmányoztak, akiknél a vastagbél egy részét eltávolították, és végbelüket egy úgynevezett sztóma segítségével kivezették a hasfalon. A műtét idején egyes betegeknek azt mondták, hogy a műtét visszafordítható lehet és néhány hónap múlva helyreállíthatják a normál állapotot, míg mások úgy tudták, ez egy végleges állapot.

A hat hónapos nyomonkövetés során kiderült, hogy utóbbi csoport boldogabb volt, mivel elfogadták helyzetüket és folytatták életüket. Ezzel szemben akik az újabb műtétre vártak, nem tudták a legjobbat kihozni a szituációból.

Mindez azt is megmagyarázza, hogyan lehet érzelmileg könnyebben feldolgozni a házastárs halálát a váláshoz képest: az előbbi esetben az érintettek beletörődnek a megváltoztathatalanba, míg az utóbbiban néha sokáig a kibékülésben reménykednek.


Forrás: Medipress
2009. 11. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés