2024. Március 29. péntek
Az USA azon államaiban, ahol a leginkább szigorúak a közúti szabályozások és italfogyasztással kapcsolatos törvények, lényegesen kevesebb fiatal veszíti autóbalesetben életét – derül ki az Észak-karolinai Egyetem friss kutatásából.

A kutatás szerint a gyermekek és fiatalok életét követelő autó- és motorbalesetek fele az alkoholhoz köthető. Ez már csak azért is figyelemreméltó adat, mert 2000 és 2013 között közel 85 ezer gyermek és tinédzser halt meg az utakon, és 28 százalékban olyan olyan sofőr ült a volánnál, aki legálisan volt ittas (azaz a helyi állami törvény valamennyi alkoholfogyasztás engedélyez). A gyermekáldozatok majdnem fele úgy halt meg, hogy a sofőrnek volt alkohol a vérében.

Azokban az államokban ugyanakkor, ahol szigorúan tiltják a 21 éves kor alatti szeszfogyasztást, továbbá zéró tolerancia vezettek be vezetés esetén, a közúti balesethez köthet gyermekhalálok aránya mintegy 9 százalékkal csökkent. „Ahhoz, hogy a gyerekek és a fiatalok körében csökkenjen a halálesetek száma, fontos, hogy minden állam szigorítson a törvényein. Legyen egyértelmű az üzenet: az ember iszik vagy vezet, a kettő nem megy együtt, a kamaszkori részegség pedig rendkívül veszélyes” – foglalja össze a lényeget a kutatást vezető Dr. Tim Naimi. Az anyag a Pediatrics című szaklap friss számában került publikálásra.


Forrás: Medipress
2017. 02. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés