2024. Március 29. péntek

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Elemi erővel tombol a járvány Magyarországon és Európa-szerte, aminek a brit vírusvariáns az oka - mondta az országos tisztifőorvos.


Müller Cecília úgy fogalmazott: teljessé vált a koronavírus angol mutációjának jelenléte az országban, vagyis a mintákból javarészt ezt a mutációt mutatják ki, és alig pár százalékban a cseh és egyéb mutációkat. Ezt azt jelenti, hogy a brit variáns szaknyelven "kiválasztódott", és erre csak azon vírustörzsek képesek, amelyek erőteljesebben fertőznek, a túlélésre jobban képesek. A szakember idézett egy, a Nature szaklapban megjelent tanulmányt, amelyben tavaly novembertől idén februárig kétmillió fertőzöttet vizsgálva elemezték a vírus viselkedését.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Azt találták, hogy a brit variáns nemcsak sokkal fertőzőképesebb, hanem sokkal súlyosabb megbetegedéseket is képes okozni, 55 százalékkal magasabb halálozási aránnyal. E kutatás szerint míg a pandémia kezdetén az ismert fertőző törzsben megbetegedettek közül ezer 60 év körüli emberből hatan hunytak el, ez a szám az angol variáns esetében kilencre emelkedik a fertőzést követő négy héten belül.

Brit variáns koronavírus tombol

Müller Cecília kiemelte, a védekezés két legfontosabb eleme a higiénés és járványügyi szabályok betartása és a védőoltások felvétele. "Minél többen válunk ellenállóvá a vírussal szemben a védőoltások révén, annál inkább megakadályozható a víruscirkuláció". A beoltott idősek is vigyázzanak, tartsák be a szabályokat! A védettek vigyázzanak a még fogékonyakra, az idősek a fiatalokra, a fiatalok pedig az idősekre - emelte ki, mondván: a védőoltás sem ad százszázalékos biztonságot, de megvéd a betegség súlyos lefolyásától, az esetleges halálos kimeneteltől.

Eddig 1,636 millió ember kapott védőoltást, közülük 481 820-an a második oltáson is túl vannak. "Mindez nem elég, még messze vagyunk attól, hogy a népesség szintjén értékeljük a védettséget" . A 65 év felettiek 65 százalékát beoltották már, de ismét levelet ír ennek a korosztálynak, hogy aki még nem tette, az akár levélben, akár az interneten, de regisztráljon a védőoltásra.

Kedden 167 310 adag Pfizer-vakcina érkezett Magyarországra, amelyeket az oltópontokon használnak fel, és estére újabb 180 ezer Szputnyik vakcinát várnak, amely a már korábban leszállított 180 ezer adag második dózisa lesz - ismertette. A tisztifőorvos arra kérte az oltásra várókat, hogy ne válogassanak a vakcinák között, mert "minden Magyarországra érkező oltóanyag hatásos és biztonságos".

A járványügyi adatokat ismertetve elmondta, 5481 új fertőzöttet regisztráltak, 252-en elhunytak hétfőn. Kórházban 11 873-an vannak a fertőzéssel összefüggésben, közülük 1389-en szorulnak lélegeztetőgépre. Sokan közülük fiatalok, és vannak olyanok, akiknek nincs semmilyen alapbetegségük. "Ezek nagyon magas számok" - mondta, hozzátéve, óriási az egészségügyi ellátók terhelése, minden munkaerőre, "szorgos kézre", szaktudásra szükség van, ezért kezdték meg az önkéntesek toborzását. Emberfeletti küzdelmet folytat mindenki: az ellátók, a mentők, a népegészségügyi szakemberek, a katonák, a rendőrök, és a kormányzat is nagy erőfeszítéseket tesz, hogy gyorsan nagy mennyiségű vakcina érkezzen az országba - hangoztatta az országos tisztifőorvos.

A járvány kezdete óta az összes igazolt fertőzött 1,4 százaléka volt egészségügyi dolgozó, jelenleg 285 aktív fertőzöttről tudnak ebből a körből. Jelezte, jó döntésnek bizonyult, hogy az egészségügyben dolgozók kaptak első körben oltást.

A játszóterek üzemeltetőitől azt kérte, fertőtlenítsék a játszószereket, a homokozó homokját cseréljék ki, és forgassák át minél többször. Kitért arra is, hogy a játszótereken nehéz a távolságtartás, ezért mindenképpen csak egészséges gyerek és felnőtt menjen oda.


Forrás: MTI
2021. 03. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés