2024. Március 29. péntek

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Egyre alacsonyabb a koronavírus-fertőzöttek átlagéletkora - közölte Rusvai Miklós víruskutató.


A kutató szerint ez egyrészt azért van, mert a vírusmutánsok fertőzőképessége erősebb, másrészt pedig azért, mert az idősek többsége az oltással már védettséget szerzett. Rusvai Miklós elmondta, hogy az első oltás után három héttel, oltóanyagtól függően, 60-90 százalékos védettség érhető el, ezért ki lehet tolni a két oltás közötti időtartamot. Az oltóanyagok veszélytelenek, és védelmet nyújtanak a betegség súlyos lefolyása ellen - jelentette ki a szakember.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

 


Forrás: MTI
2021. 03. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés