2024. Március 28. csütörtök
Már gyerekkorban megtanuljuk, hogy a kézmosás segítségével kerülhetjük el a különféle kórokozókat, így maradhatunk egészségesek. A Rutgers-New Brunswick University friss kutatása szerint azonban a hideg víz ugyanúgy alkalmas erre, mint a forró.

„Természetesen rendkívül fontos, hogy az ember komfortosan érezze magát kézmosás közben, ugyanakkor hatékonyság tekintetében a víz hőmérséklete egyáltalán nem oszt, nem szoroz” – mondja Donald Schaffner, vezető kutató.

A Journal of Food Protection című szaklapban ismertetett kutatás során 21 önkéntes kezére szórtak ártalmatlan baktériumokat több alkalommal is egy hat hónapos kutatási periódus során, majd arra kérték őket, hogy különböző hőmérsékletű – hideg, langyos és forró – vízben mossanak kezet, miközben 0,5 ml, 1 ml vagy épp 2 ml szappant használnak. „Elsősorban vízgazdálkodás szempontjából fontos felfedezés ez, hiszen nem kell várnunk a forró vízre, hogy igazán hatékonyan eltávolítsuk a kórokozókat kezünkről” – mondja Schaffner. Noha sem a víz hőmérséklete, sem a szappan mennyisége nem befolyásolta az eredményt, a szakértők szerint nem árt feltérképezni, pontosan milyen típusú szappan alkalmas a leginkább a kórokozók eltüntetésére.


Forrás: Medipress
2017. 06. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés