2024. Március 28. csütörtök

November 17. a koraszülöttek világnapja

Évente 8000 családot érint a koraszülés, mégis tabunak számít
1 . oldal
November 17-én újra a koraszülötteket jelképező lila színbe borulnak a hazai középületek a koraszülöttek világnapja alkalmából, előtte való nap, szombaton ingyenes családi programok is várják az érintetteket és érdeklődőket. Magyarországon ugyanis minden tizedik baba idő előtt jön világra, és van még mit tenni a tájékoztatás, a diagnosztizálás és a kezelés terén. Ezért a célért küzd a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) és a NaturAqua, a magyarországi koraszülött ellátás elkötelezett támogatója.

Bár a probléma évente több ezer családot érint, Magyarországon a koraszülés témája még mindig szinte tabunak számít. Az idő előtt – a terhesség 24-37. hete között – világra jövő gyerekek anyukái hetekig, vagy akár hónapokig nem ölelhetik meg gyermeküket, eközben sokan önmagukat hibáztatják a történtekért, környezetük pedig még gyakran meg is bélyegzi, magára hagyja őket. Arról pedig, hogy a koraszülés mivel jár, hogyan lehet rá felkészülni, nem beszél velük senki. Pedig kellene: tájékoztatással, megelőzéssel és megfelelő ellátással jelentősen csökkenteni lehetne a koraszülöttek számát. A tájékozódás és felkészülés fontosságára hívja fel a figyelmet egész éves munkájával, és november 16-17-ei programjaival is a KORE.

Koraszülöttek Világnapja

„Célunk, hogy a koraszülésről merjenek beszélni az emberek. A traumán átesett családok számára pedig fejlesztési módszereket, szakembereket, intézményeket ajánlunk, hogy tudják, mire számíthatnak, és képesek legyenek bízni a jövőben, a kicsi gyermekükben, és abban, hogy a lehetőségeikhez képest igenis teljes életet élhetnek majd mindannyian” – mondta el Földvári-Nagy Zsuzsanna, a KORE elnöke. .

A világnap alkalmából november 16-án a Mammut 2. Kölyökpark - Bababarát Játszóház és Fejlesztőközpontban ingyenes, családi eseményt tartanak, ahol előregisztáció után várják a koracsaládokat a hasznos információk, tájékoztatás mellett arcfestéssel, kvízjátékkal, KORE kenguru-öleléssel, és sok más vidám programmal. Az eseményre Sándor Orsi műsorvezető, modell is kilátogat majd férjével és két fiával, Erikkel és Botonddal.

Orsi második fia koraszülöttként érkezett közel öt évvel ezelőtt a világra. „Hálás vagyok a sorsnak, hogy ennek a két szuper kis pasinak az anyukája lehetek. Ők formáltak olyanná, amilyen most vagyok. Botit a sorstól a születésnapomra kaptam - a legklasszabb ajándék volt, még ha korábban is jött a vártnál” – mondta Sándor Orsi fiairól korábban, most a világnap kapcsán hozzátette: „Nekünk nagy szerencsénk volt, mert jókor, jó helyre, jó kezek közé kerültünk, amikor a kisebbik fiam született – a kiírt dátumnál két hónappal előbb. A megfelelően adott tüdőérlelő injekciók, majd a kenguru-módszer, és végig a profi ellátás, a segítőkész hozzáállás, és a jól felszerelt PIC egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy Boti is nagyon gyorsan behozta a korán érkezését és a pici inkubátoros babából teljesen egészséges, nagyra nőtt, energikus, jó képességű, éles eszű kisfiúvá vált!”

A világnap alkalmából országszerte lilába borulnak a középületek, mint például a debreceni Nagyerdei Víztorony, a szentesi megyeháza, a Kunszentmiklósi Polgármesteri Hivatal, a szentendrei városháza, a Gödöllői Királyi kastély, a kisteleki Szent István Templom, a Szabadszállási Polgármesteri Hivatal, a hatvani városháza, a Budapesti Műszaki Egyetem Q épület, a Művészetek Palotája, a Tüskecsarnok, a Tópark Lakópark, az újpesti városháza, az ózdi városháza, a székesfehérvári Püspöki Palota, a Soltvadkerti Evangélikus Óvoda, a Zalaegerszegi Polgármesteri Hivatal, a tatai vár, és a perinatális intenzív centrumok (PIC-ek), valamint a világnapban részt vevő gyermekintézmények is programokat szerveznek a kicsiknek és nagyobbaknak. .


Forrás: Noguchi
2019. 11. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés