2024. Március 28. csütörtök
Megbízható mérésekkel igazolták brit tudósok azt a régi feltételezést, amely szerint a kísérő (kollaterális) erek, amelyek az artériákat kötik össze, a verőerek szűkülete esetén átveszik azok feladatait.

Amikor valamelyik koszorúér elzáródik és a beteg olyan későn kerül megfelelő szakintézetbe, hogy a ma már ilyenkor elvégezhető módszerekkel nem lehet a kieső vérkeringést pótolni, ezért az elzáródott érhez tartozó szívizom terület elhal, nagy segítséget jelenthet, ha az ott található kiegészítő keringés a környező erekből valamilyen mértékben pótolja a megszűnő vérellátást.

kollaterális erek

A kollaterálisok olyan hajszálerek, melyek összekötik a nagyobb átmérőjű ereket. Ha valamelyik nagy érben a vérkeringés megszűnik, a kísérőerek kitágulnak és bizonyos mértékben átveszik az elzáródott ér vérellátását.

Pascal Meier és munkatársai Londonban összegyűjtötték 12, jól összehasonlítható tanulmány adatait és azokat együttesen értékelték. Összesen 6529 beteg eredményeinek vizsgálata egyértelműen bizonyította, hogy azok a betegek, akiknek a kollaterális keringése bőséges volt, 36 százalékkal ritkábban haltak meg a szívinfarktus következtében, mint azok, akik kevesebb kísérőérrel rendelkeztek.

A kutatók az European Heart Journal októberi számában azt írják, hogy a kollaterális érrendszer mértéke nagyrészt veleszületett tulajdonság, de fontos tényező a rendszeres mozgás, a szív ereinek fejlesztése is. Ha valakinek már volt infarktusa, szerencsés esetben a kísérőerek kitágulnak, és a vérellátás javul.

A kutatók azt is kimutatták, hogy kétheti sejtnövekedésifaktor-kezeléssel fokozni lehet a kollaterálisok fejlődését, és tervezik a vizsgálat idejének megnyújtását is. Hangsúlyozzák azonban, hogy a növekedési faktorok igen drágák, és daganatos szövetek növekedéséhez is vezethetnek. További lehetőség egy olyan, alsó végtagra helyezhető, a vért fölfelé masszírozó, nadrág formájú műszer időleges viselése is, mely elősegíti a kollaterálisok kifejlődését.


Forrás: MTI
2011. 10. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés