2024. Március 29. péntek
Egy tanulmány szerint a 18 éves koruk előtt megházasodó lányok nagyobb eséllyel vannak kitéve a mentális betegségek kockázatának, mint a később férjez menők. Az Egyesült Államokban a nők majdnem tizede házasodik kiskorúként.

Noha nincs közvetett bizonyíték arra, hogy a mentális gondokat a korai házasság okozza, a Pediatricscímű folyóiratban megjelent tanulmány szerzői mégis úgy vélik, fontos felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy éretlen fejjel ne kötelezzék el magukat senki mellett. Dr. Yann Le Strat, a franciaországi Louis-Mourier Kórház pszichiátere, valamint a torontói Szenvedélybetegségeket Kezelő és Mentálhigiéniás Központ munkatársa szerint pedig egyenesen törvénybe kéne foglalni, hogy kiskorúak ne házasodhassanak.

házasság, nők, kiskorú

Le Strat beszámolt róla, hogy indiai és afrikai tanulmányok már korábban rámutattak arra a tényre, hogy a gyerekkorban kötött házasságok magukkal vonzzák a HIV-fertőzés, a nem kívánt terhesség és az anya szülés közben történő elhalálozásának nagyobb kockázatát, azt azonban mindeddig nem vizsgálták, vajon a korai házasság milyen hatással van a nők mentális állapotára.

A tanulmányban vizsgált 19 ezer nőnek majdnem kilenc százaléka házasodott meg 18 éves kora előtt, és az okok között gyakran szerepelt az anya várandóssága. A gyerekként házasodott lányok majdnem fele terhes volt, amikor férjhez ment, szemben a felnőttkorban házasodók három százalékával. A mentális betegségek terén nem mutatkozott szembetűnő különbség a gyerekként vagy felnőttként férjhez menők között, ugyanakkor az előbbiek esetében gyakoribb volt a depresszió és a nikotinfüggőség, valamint sokszor jelentkeztek antiszociális személyiségjegyek.

Le Strat hangsúlyozta, hogy nehéz biztosra megítélni, vajon tényleg a gyerekházasságok következtében alakulnak-e ki ezek a gondok, ugyanakkor Linda J. Waite, a Chicago Egyetem szociológia professzora elmondta, az tény, hogy a fiatalon köttetett házasságok gyakrabban bomlanak fel.


Forrás: Medipress
2011. 09. 15. (Aktualizálva - 2012. 10. 24.)
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés