2024. Április 16. kedd
A csupán e-mailes vagy telefonos kapcsolattartás kétszeresére növeli az időseknél a depresszió kockázatát – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint kiemelten fontos a járványszerűen terjedő magány elleni óvintézkedés.

A családtagoknak heti háromszor meg kell látogatniuk az idős rokonokat, hogy megelőzzék náluk a depresszió kialakulását. Így már felére csökkenhet a mentális betegség kialakulásának veszélye. Az e-mail és a telefon azonban semmivel sem mérsékeli a kockázatot. Ez az első kutatás, amely a kapcsolattartás különböző formáinak hatását hasonlítja össze az idősek egészségére nézve. A Michigani Egyetem munkatársai 11 000 legalább 50 éves embert vettek górcső alá. Megkérdezték tőlük, milyen gyakran vannak személyes találkozóik, telefonhívásaik, e-mailezéseik és közösségi médián belüli kapcsolattartásaik. Két évvel később pedig ellenőrizték, hogy diagnosztizáltak-e náluk depressziót.

A heti háromszor látogatottaknál 6,5 százalék volt a depresszió kockázata, néhány havonkénti találkozó esetén viszont már 11,5 százalék. A fiatalabb – 50 és 69 év közötti – résztvevőkön sokat segített a baráti kapcsolatok ápolása, míg 70 fölött inkább a család került középpontba a Journal of the American Geriatrics Society című szaklapban megjelent tanulmány szerint. „Régóta tudjuk, hogy a szoros társas kapcsolatok jót tesznek a mentális egészségnek. Mi viszont arra is rámutattunk, hogy nem mindegy, milyen fajta kapcsolattartásról van szó” – magyarázta a kutatást vezető Dr. Alan Teo.


Forrás: Medipress
2016. 01. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés