2024. Március 28. csütörtök
A reggeli narancslé délután is éberséget eredményez, ami valószínűleg a flavonoidoknak tudható be – állítják a szakemberek.

Fáradtság esetén nem kávéra, hanem inkább egy pohár narancslére van szükség a legfrissebb kutatási eredmények szerint. A gyümölcslé egyik előnye a feketével szemben, hogy a hatása órákkal később is mérhető. A Reading Egyetem munkatársai 24 fiatal férfit vontak be a kutatásba, akik két napon mentális teszteken vettek részt. Az egyik napon narancslevet kaptak gyakorlás előtt, a másikon pedig színezett és ízesített cukros italt, ami ugyanolyan érzetet nyújtott. Kiderült, hogy narancslé fogyasztása után jobban tudnak figyelni, illetve gyorsabb a reakcióidejük is.

Az European Journal of Nutrition című szaklapban megjelent tanulmány szerint még hat órával később is sokkal élénkebbek voltak az érintettek. A hatás hátterében a flavonoidok állhatnak, amelyek a zöldségek és gyümölcsök többségében megtalálhatóak. Az agyi vérkeringés és az idegsejtek közötti kommunikáció serkentésének révén „segítenek” gondolkodni. Korábbi eredmények már rámutattak, hogy a narancslé jót tehet az agynak, ám többhetes fogyasztásra fókuszáltak. A tudósok ezúttal csupán 240 milliliter boltban vásárolt, gyümölcshússal dúsított narancslevet adtak az alanyoknak – számolt be róla Daniel Lamport kutató.


Forrás: Medipress
2015. 10. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés