2024. Április 18. csütörtök
Tudatosabban választanak és alkalmanként hat százalékkal kevesebb kalóriát fogyasztanak egy New York-i kávézólánc vendégei, amióta a metropolisz étteremláncaiban kötelezővé tették a menükben a kalória feltüntetését – állapította meg a Stanford Egyetem tanulmánya.

kalória

Azok a vásárlók, akik korábban alkalmanként 250 kalóriát vettek magukhoz, amikor betértek a Starbucks kávézóiba, 26 százalékkal csökkentették a kalóriabevitelt. Az átlagos 247 kalóriás fogyasztás 232 kalóriára esett vissza – közölték a kutatók a tanulmányban.

A kalóriacsökkenés szinte teljes egészében az élelmiszerválasztásból adódott, az innivalók terén nem változtak a fogyasztói szokások.

A kutatók a Starbucks-hálózat által rendelkezésükre bocsátott, 2008 januárjától és 2009 februárjáig terjedő időszak forgalmi adataiból szűrték le megállapításaikat. A januári keltezésű tanulmány leszögezte, hogy az üzletlánc semmit sem vesztett az átlagos profitjából, sőt a menüben szereplő kalóriákkal való szembesítés következtében még növelte is előnyét versenytársával, a Dunkin' Donutsszal szemben az olyan területeken, ahol a két bolthálózat üzlete egymás közvetlen közelében fekszik.

A New York-i törvényhozók 2008-ban tették kötelezővé a kalóriák feltüntetését a menüben. A példát több állam követte, s jelenleg a kongresszus előtt fekszik a törvényjavaslat.

A hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokban 1995 és 2008 között 15,9 százalékról 26,6 százalékra nőtt az elhízottak aránya.


Forrás: MTI
2010. 01. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés