2024. Március 28. csütörtök
A Nottingham Egyetem kutatói kimutatták, hogy növelheti az influenza elleni védőoltás hatékonyságát, ha az oltás napján pozitív a hangulatunk.

Az influenza elleni oltás az idősek körében csupán az esetek 17-53 százalékában bizonyul hatékonynak, míg a fiataloknál ugyanez az arány 70-90 százalék. (Az oltást mindenképpen érdemes beadatni, mert ha kevésbé hatékony is, a betegség lefolyását enyhíti). A szakemberek arra voltak kíváncsiak, mi okozza ezt a különbséget, ezért 138 idősebb embert kísértek figyelemmel hat héten át, akik éppen oltás előtt álltak.

Kevesen tudják, mi mindenben segít legfontosabb vitaminunk >>> 

A kutatók feljegyezték az alanyok negatív és pozitív hangulatát, fizikai aktivitását, étrendjét, illetve alvásminőségét is, majd az oltást követő negyedik és tizenhatodik héten megmérték az influenza antitestek mennyiségét a vérben, hogy kiderítsék, mennyire bizonyult hatékonynak az oltás.

Az eredmények azt mutatták, hogy az összes tényező közül, amit mértek, csupán a hat hét során jellemző pozitív hangulat jelezte előre az oltás hatékonyságát, a jókedv hatására ugyanis több antitest jelentkezett a vérben. Kavita Vedhara professzor, a Division Egyetem munkatársa megjegyezte, azt eddig is tudták, hogy az oltás hatékonyságát nagyban befolyásolja az illető immunrendszere, amire kihat a stressz, a fizikai aktivitás vagy az étrend is, ám a Brain, Behavior and Immunity című lapban közzétett tanulmány még további újdonságokkal szolgált számukra.

Haslaposító kúra gyógynövényekkel - csodásan egyszerű>>>

A vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy a pozitív kedélyállapot képes növelni az oltás hatékonyságát, és ez a hatás még erősebben jelentkezett azon az adott napon, amikor az illető az oltást megkapta.


Forrás: Medipress
2017. 10. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés