2024. Április 20. szombat
A japán földrengés és szökőár okozta érzelmi megrázkódtatás a természeti katasztrófa túlélőinek egy részénél egy bizonyos agyterület méretének csökkenését váltotta ki a – állapították meg szakemberek.

Kutatók a tavaly március 11-i katasztrófát túlélt, egészséges kamaszok agyáról a szökőár előtt és után készített felvételek összehasonlítása révén vizsgálták az érzelmi megrázkódtatás idegtani hatásait. A poszttraumatikus stressz szindrómától (PTSD) szenvedő fiatalok esetében a kutatók zsugorodást észleltek a döntéshozatallal és az érzelmek szabályozásával összefüggő agyterület méretében.

„Az orbitofrontális kéreg kiterjedésében tapasztalt elváltozás mértéke összefüggésben áll a PTSD tünetek súlyosságával” – mondta el a Tohoku Egyetemen dolgozó Szekigucsi Acusi, a tanulmány szerzője. A Molecular Psychiatry című folyóiratban közölt tanulmány 42 egészséges kamaszkorú fiatal bevonásával készült, akiknek agyáról – a mostani vizsgálatétól eltérő okokból – felvétel készült a katasztrófát megelőző két évben.

A résztvevők mindegyikét az ország északkeleti részén elterülő, a szökőár által súlyosan megrongált Szendai városából választották ki. A kutatók úgy vélik, hogy bár a tapasztalt agyi elváltozás nem szükségszerűen maradandó, a felfedezés mindenképpen segítheti a hasonló traumák által kiváltott érzelmi hatás jobb megértéséhez, illetve a PTSD kezelésére irányuló hatékonyabb módszerek kidolgozásához vezető vizsgálatokat.

„Nem csupán a pusztító rengés, hanem a kisebb földmozgások gyakorisága, az atomerőműből szivárgó sugárzó anyag és a tavalyi katasztrófát követő egyéb nehézségek, például a közszolgáltatások kimaradásai is mind felelősek a stresszes időszakokért” – idézte a szakembereket a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

Mint azt a kutatók hangsúlyozták: ez a rendkívül szélsőséges eset, ritka lehetőséget szolgáltatott a katasztrófákkal összefüggő agyi elváltozások tanulmányozására.


Forrás: MTI
2012. 05. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés