2024. Március 29. péntek
1 . oldal
A megbetegedési mutató átlépte a járványküszöböt, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az országban január 15-21. között az előző hetinél 32,7 százalékkal többen, azaz 16 850 ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztálya szerdán.

A harmadik héten három megye kivételével nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. Százezer lakosra vetítve a betegek száma Pest és Fejér megyében, valamint a fővárosban a legmagasabb, Csongrádban, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Nógrád megyében a legalacsonyabb. A közlemény szerint a legtöbb beteg a 15-34 éves korosztályból kerül ki, a betegek 26,6 százaléka gyerek. Az harmadik naptári héten végzett laboratóriumi vizsgálatok 19 influenza B és egy influenza A vírust azonosítottak.

Látogatási tilalmat rendelt el péntektől Fejér megye valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményében a betegek védelme érdekében a megyei kormányhivatal, mert az influenza-figyelőszolgálat adatai szerint a megbetegedési arány több körzetben is átlépte a járvány küszöbértékét.


Forrás: MTI
2018. 01. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés