2024. Március 28. csütörtök
Akinek magasabb az intelligenciahányadosa, jó eséllyel lesz az ital rabja – derült ki egy brit felmérésből.

A glasgow-i egyetem kutatócsoportja mélyrehatóan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen összefüggés van a magas intelligenciahányadossal (IQ) rendelkező gyermek és annak felnőtt korában tapasztalt magas alkoholfogyasztása között.

IQ, alkohol

A kutatók nyolcezer, 1970-ben született kis zseni sorának alakulását vizsgálták. Kiderült, hogy az átlag IQ feletti minden 15 pont 1,27-szeresével emeli a felnőtt kori alkoholfogyasztást. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy az átlagon felüli értelmi képességű gyerekek felnőttként általában nagy felelősséggel járó munkát kapnak és a stresszt „szeszes úton” is próbálják levezetni.

A nőknél a magasabb alkoholfogyasztás oka, hogy nehezen fogadják be őket a többnyire férfiaknak fenntartott munkahelyeken, ők pedig az alkohol révén akarják magabiztosságukat erősíteni, vagy frusztrációjukat levezetni.

Míg egy hímnemű gyerekzseninek kitűnő esélye van arra, hogy sikeremberré váljon, a nőknél többnyire nem ez történik, és sokszor az üveg válik az egyetlen „kapaszkodóvá” – olvasható a tanulmányban, mely az American Journal of Public Health című orvosi szaklapban jelent meg.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés