2024. Március 29. péntek
Ráadásul a London College munkatársai azt is tudják, miként lehet befolyásolni azok működését.

Az M1 és M3 génhálózatot célzó kutatás jelenleg még igen korai fázisban jár. A két génhálózat, mely gének százaiból áll, határozza meg a szellemi kapacitás sebességi és oksági faktorát. Mindazonáltal, úgy tűnik, hogy emellett mesterkapcsolók is léteznek. A Nature Neuroscience oldalain megjelent tanulmány célja ezen szabályozók feltérképezése volt. Dr. Michael Johnson és munkacsoportja arra a következtetésre jutott, hogy a kapcsolók működésének módosítása befolyásolhatja az intelligenciát.

A kutatók olyan epilepsziás egyéneket tanulmányoztak, akik agysebészeti beavatkozáson estek át. Az agyi gének működését az egészséges agyra jellemző mintázattal vetették össze, emellett az alanyokon IQ-tesztet is végeztek. A szóban forgó génhálózat azonosítása számítógépes elemzés segítségével történt. Megállapították, hogy az egészségeseknél az intelligenciát befolyásoló gének amennyiben mutációt szenvednek epilepsziások esetén szerepet játszhatnak a kognitív képességek romlásában. A felfedezés új lehetőségeket nyithat az ideggyógyászat területén.


Forrás: Medipress
2016. 01. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés