2024. Március 29. péntek
A vérnyomást számtalan tényező befolyásolja, többek között a mozgás, a stressz, sőt, még az időjárás is, ezért a vérnyomás bizonyos mértékű ingadozása természetes folyamat. De hogy mikortól számít kórosnak, azt dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája válaszolja meg.

Miért ingadozik a vérnyomás?

A vér az erekben egyfajta nyomás alatt kering, és ezt a nyomást a szív munkája biztosítja számára. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a kóros vérnyomás bizony komoly befolyást gyakorol a szív működésére és annak állapotára. Természetesen a vérnyomás értékei egy nap alatt folyamatosan változnak, hiszen több tényező is hatással van rá. Ébredéskor például az értékek alacsonyabbak, míg napközben magasabbak lehetnek. A stressz, a mozgás, a meleg, sőt, egyes ételek és italok is okozhatják azt, hogy kissé megemelik a vérnyomást. Ennek ellenére nem szabad legyinteni a gyakori és túl nagy ingadozásokra, ugyanis azt –akárcsak a magas vérnyomást - ezt is kezelni kell!

Meddig normális az ingadozás?

Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás szisztolás értéke (vagyis az első szám) 100 és 140 Hgmm között, míg diasztolés értéke 60 és 90 Hgmm között tekinthető normálisnak. Az ez alatti értékek esetében hipotóniáról, vagyis alacsony vérnyomásról, míg a 140/90 Hgmm-t meghaladó adatok esetében hipertóniáról, vagyis magasvérnyomásról beszélhetünk.

Azonban fontos tudni, hogy az ingadozó vérnyomás is komoly problémákat okozhat, és olyan tünetekkel járhat, mint:

Szédülés

Látászavar

Hányinger

Rossz közérzet

Koncentrációs zavarok

Fáradékonyság

Fejfájás

A vérnyomás ingadozása az ereket komoly munkára kényszeríti, hiszen azok izmos fala kénytelen a váltakozó értékekhez igazodni. Ennek következtében sajnos könnyen sérülhet a belső, endothel részük, mely tragikus következményekkel is járhat. Több kutatás is rámutatott ugyanis már arra, hogy a stroke esélye jelentősen megnő ingadozó vérnyomás esetén is. Emellett számolni kell a szívroham, a trombózis, és a halálos thromboembólia lehetőségével is.

Milyen mértékű ingadozás számít kórosnak?

„A vérnyomás ingadozást nem lehet számszerű értékkel megadni, illetve egy túl bonyolult kapcsolatrendszer elemzése lenne ahhoz szükséges, hogy ezt tudományos pontossággal leírjuk. Egyszerűsítve a problémát úgy lehet kezelni, hogy a vérnyomás ingadozást akkor tekintjük kórosnak, ha rohamokban jelentkezik a normál vérnyomású betegben hipertónia. Ez lehet például a megjelenési formája a másodlagos hipertóniák közül a pheochromocytomának, ami egy mellékvese tumor. Ez kivizsgálással kizárható, vagy megállapítható.
Hasonló képet adhat a pánik szindróma, illetve a pajzsmirigy túlműködéssel járó hipertóniás krízis is.
A másik terület, a kezelt hipertóniás betegek vérnyomás ingadozása, amely 100/60-200/120 Hgmm között is lehet. Ez általában túlkezelés miatt alakul ki, vagy eleve sok gyógyszert kap a beteg, és akkor nagy vérnyomásesést nagy vérnyomás emelkedés követ. De az is előfordulhat, hogy a beteg félelmében, ijedtségében több gyógyszert szed be, mint amit rendeltek neki.
Összességében tehát elmondható, hogy a normál tenzió ingadozás a terhelésnek megfelelő, átmeneti, rövid ideig tartó vérnyomás emelkedés, majd a normál értékhatárok közé visszamenő vérnyomással jár. A kóros tenzió ingadozás azonban egy libikókához hasonló, súlyos szabályozási zavar, amit vagy háttérbetegség, vagy nem adekvát kezelés okoz- magyarázza dr. Kapocsi Judit.

Hogyan ismerhető fel az ingadozás?

A vérnyomás problémáit felismerni igen nehéz, hiszen azok sokszor teljesen tünetmentesen jelentkeznek. Ha azonban mégis észlel tüneteket, vagy az otthoni mérések során kapott nagy eltérések aggasztják, úgy érdemes 24 órás vérnyomásmérésen részt vennie. Ekkor egy hordozható eszköz egy nap többször is megméri a vérnyomását, ezáltal lényegesen pontosabb képet kaphat az ingadozás mértékéről – mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája.

Az abnormális vérnyomás-ingadozást is kezelni szükséges

A vérnyomás problémákat, így az ingadozó vérnyomást is két megközelítés együttes alkalmazásával kezelik. Mindenképpen komoly életmódváltozásra van szükség, emellett a betegnek gyógyszeres kezelést is kapnia kell. A két terápia rendszeres orvosi kontroll mellett lehetővé teszi, hogy a vérnyomást a megfelelő értékek között tarthassuk, és hogy orvosolhassuk az ingadozást is.


Forrás: Trombózisközpont
2016. 08. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés