2024. Április 19. péntek
Több mint hetven ember halt már meg eddig Csehországban az idei influenzajárvány következtében. Az áldozatok mintegy nyolcvan százaléka 60 évnél idősebb személy - közölte hétfőn a cseh egészségügyi minisztérium.

Százezer lakosból átlagosan közel kétezren (1954) influenzásak jelenleg. Az idén az influenzajárvány február elején kezdődött, s az egészségügyi szakértők szerint várhatóan legalább március közepéig eltart. Tavaly január közepén tört ki a járvány és február végén csengett le. Súlyosabb megbetegedéssel 2017-ben több mint 300 személyt kellett kórházban kezelni. Az áldozatok száma a kimutatások szerint 108 volt. Tekintettel a téli iskolai szünidőre az utóbbi két hétben gyorsan emelkedett a megbetegedések száma a gyermekek körében, míg az idősebbek közt a járvány gyengülőben van. Jelenleg mintegy 110 embert kezelnek kórházban influenza miatt.

Megfázásra: régi, jól bevált gyógynövényeinket így használja > >>

A kórházak és a nyugdíjasotthonok tucatjaiban országszerte ideiglenesen megtiltották vagy erősen korlátozták a látogatásokat. A csehországi influenzás megbetegedéseket az idén is főként a H3N2 vírustörzs okozza. Ez először 1968-ban jelent meg hongkongi influenza néven, és azóta ez az egyik legtöbb halálos áldozatot szedő vírustörzs.

A hatásos ránctalanító krém ezeket az összetevőket tartalmazza>>>


Forrás: MTI
2018. 02. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés