2024. Március 29. péntek
Segítség a betegeknek, a családjuknak -  A haldoklás értékes idő
Nagyot fejlődött az orvostudomány, sok olyan beteg is meggyógyul, akiről régebben lemondtak volna. Mindannyian meghalunk azonban egy napon, de mivel a kórházak a gyógyításra rendezkedtek be, ezért a szeretetteljes igyekezet ellenére sincs arra lehetőség, hogy a végső stádiumban lévő embereket méltó módon kísérhessék a végső úton. Erre a család képes, amely kérhet segítséget a hospice-mozgalomtól is.

Sem magunknak, sem szeretteinknek nem kívánunk magányos halált. Amióta azonban az otthonokból a kórházakba került át a végső eltávozás, azóta sokszor mégis ez történik. Az orvostudomány fejlődésével ma már olyan betegségek is gyógyíthatók, amelyek korábban nem, és ezzel olyan emberek is megmenthetőek, akikről régen le kellett mondani. Nem csoda, ha súlyos beteg hozzátartozónkat a kórházban tudjuk biztonságban. Azonban, mint mindennek, ennek az örvendetes fejlődésnek is két oldala van.Hospice

A tudomány határai végesek, és minthogy halandók vagyunk, minden igyekezet ellenére is meghalnak az emberek. De nem mindegy, hogy hogyan! A kórházakban elsősorban a gyógyítás a cél, és az egészségügyi személyzetnek nincs arra lehetősége, hogy egy haldoklót olyan odaadással vegyen körül, mint ahogyan ezt a családtagok képesek megadni az otthonukban.

A hospice-mozgalom azért született, mert felismerték, hogy az emberek sokszor elszigetelve, magányosan, félelmeikkel küszködve halnak meg a kórházakban. Magyarországon Polcz Alaine és munkatársai segítségével 1991-ben alakult meg a Magyar Hospice Alapítvány, és ekkortól jelent meg a hospice-szemléletű ellátás.

Segítség a betegeknek, a családjuknak

A hospice a gyógyíthatatlan − elsősorban daganatos betegségben szenvedő − betegek és hozzátartozóik számára nyújt segítséget. Az összetett támogatásban a legfőbb szempont a beteg fájdalmának csillapítása és a tünetkezelés, de a multidiszciplináris csoport − orvos, ápoló, dietetikus, gyógytornász, pszichológus, szociális munkás, lelkész és képzett önkéntes segítő olyan teljes körű segítséget nyújt, amelyben a lelkiismeretes testi ellátáson túl nagy hangsúlyt fektetnek a beteg és családja lelki, szociális és spirituális támogatására is. A Magyar Hospice Alapítvány szlogenje − Élhető élet mindvégig! − azt jelenti, hogy az utolsó időszak ne a halál várásának reményvesztett ideje legyen, hanem a betegek életminőségének javításával, testi és lelki szenvedéseik enyhítésével mind a beteg, mind hozzátartozói számára értékes időszakká váljon.

Egy beteg családtag ápolása ugyanakkor óriási terhet ró a családra. Ebben a megterhelő élethelyzetben időben érdemes a hospice-hoz fordulni. A hospice-ellátás többféle módon történhet. Ha a család képes a beteget az otthonában ellátni, akkor a hospice team házi szakellátás formájában nyújt segítséget. Szeretettel gondozzák a beteget, de tanítják, támogatják, bátorítják a családtagokat is. Fekvőbeteg-intézményekben is megvalósulhat a hospice-szemlélet, léteznek önálló hospice-otthonok és kórházi palliatív (tünetkezelő) osztályok. (Ezen felül létezik még az ún. ambuláns forma − nappali kórházi ellátás.)

Ma még sajnos nem minden településen és budapesti kerületben hozzáférhető a hospice-ellátás, ugyanakkor sokan csupán információ hiányában nem élnek ezzel a díjtalan lehetőséggel.

Bővebb információ a Magyar Hospice Alapítvány www.hospicehaz.hu és a Magyar Hospice- és Palliatív Egyesület honlapján www.hospice.hu található. A Budapest Hospice Ház telefonszáma: +36 1 250 5513.

A haldoklás értékes idő

Amikor egy család azzal szembesül, hogy egy családtag gyógyíthatatlan beteg, akkor először eszeveszett gyógyítási vágy él bennük, majd amikor feladnak minden reményt, akkor bevallottan vagy bevallatlanul ezt kívánják: Legyen már vége! Nehéz nézniük szerettük küzdelmeit, nehéz az ápolás terhe, nehéz elviselni a bizonytalanságot és annak a fájdalmát, hogy el fogják veszíteni szeretett családtagjukat.

Korunkban, amikor olyan távol került tőlünk a halál, nehezen ismerjük fel, hogy ez az utolsó időszak értékes idő. A távozni készülőnek módja van áttekinteni az életét, „életútmérleget” készíteni. Megvizsgálhatja, mit tett jól, és mit nem az élete során, és mi az, amit elmulasztott. Lehetősége van a kapcsolatai rendezésére, ha szükséges, megbocsátást adhat és kaphat. Elmondhatja végső üzenetét szeretteinek, szellemileg végrendelkezhet, de hagyatkozhat praktikus és anyagi dolgok tekintetében is. Sokan közelebb kerülnek egymáshoz, mint valaha is voltak, többet fejlődhetnek, tanulhatnak, mint egész addigi életükben – vonatkozik ez a betegre és a családtagokra egyaránt. Eljuthatnak az elfogadásig, a megbékélésig. Ha ennek az értéknek a tudatában lennének a családok, könnyebb lenne elviselniük ezt a fájdalmas időszakot, és lényegesen könnyebben viselhető lenne a gyász is.


Szerző: Singer Magdolna

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés