2024. Március 28. csütörtök
Sebek, horzsolások -  Égési sérülések -  Zúzódás -  Húzódás, rándulás, ficam
A kisebb baleseteket még a legóvatosabbakat sem kerülhetik el. Szerencsére egy horzsolás, kisebb égési seb, ficam vagy zúzódás nem feltétlenül jelent súlyos, orvosi ellátást igénylő sérülést, a megfelelő kezelés azonban az esetleges fájdalmak csökkentése és a gyors, eredményes gyógyulás miatt mégis fontos.

Sebek, horzsolások

Fontos, hogy a sérülés után a sebkezelést minél előbb elkezdjük. A kisebb, felületi sebek házilag is kezelhetők, de a súlyosabb, főként a harapott, szúrt, roncsolt, valamint a nagyon szennyezett sebek szakszerű ellátást igényelnek. A mentő vagy az orvos kiérkezéséig ezek ellátását is meg kell kezdeni!

Első lépésként gondoskodjunk a seb megtisztításáról és fertőtlenítéséről. Folyó vízzel mossuk le a seb környékéről a szennyeződéseket, és távolítsuk el a benne lévő idegen testeket. Horzsolások esetén, ha a sebben túl sok por, apró szemcse van, az egész sebet tartsuk víz alá, vagy ha szükséges, nedves steril gézzel távolítsuk el a szennyeződést.

Nexcare fiú bicajjal 

A seb fertőtlenítését jódtartalmú sebfertőtlenítő szerrel végezzük. Soha ne tegyünk rá hintőport, és kerüljük a népgyógyászat által javasolt módszereket is, például az égések tejföllel való kezelését. Fertőtlenítés után a sebet fedjük le steril kötszerrel. A horzsolások szabad levegőn gyorsabban gyógyulnak, de a további mechanikai igénybevételtől és a kórokozók okozta fertőzésektől is védeni kell őket, ezért ha ennek ki vannak téve, a sebre tegyünk sebtapaszt.

Ma már olyan sebtapaszok is rendelkezésre állnak, melyek gyémánt formájuknak köszönhetően kiválóan tapadnak, rugalmasak, nem csúsznak el, vízállóak, nem ragadnak, fájdalommentesen és nyom nélkül eltávolíthatóak és átlátszó külsejüknek köszönhetően észrevétlenek maradnak. A 3 M Nexcare sebtapaszai mindezen igényeket tökéletesen kielégítik.

Megnézem a a 3M Nexcare különleges sebtapaszait>>

Erősen vérző sebek esetében nagyon fontos a vérzés elállítása, ehhez alkalmazzunk nyomókötést, mégpedig steril kötszerből – a vatta nem alkalmas erre a célra.

Égési sérülések

Az első és legfontosabb teendő az égési sérülések ellátásakor az érintett terület hűtése kell legyen: kb. 15-20 percig tartsuk folyó víz alá az érintett bőrfelületet (jeget soha ne használjunk). Ezzel csökkenthető a sérülés okozta károk mértéke, és a fájdalom is csillapodik. A seb ellátásának további lépései megegyeznek a fent ismertetettekkel. A nagyobb felületet érintő égési sérülésekkel mindenképp forduljunk orvoshoz!

Zúzódás

A zúzódások általában esések, ütések következményeként alakulnak ki. A mechanikai hatás miatt a bőr alatti kisebb erek fala megsérül, a vér pedig a szövetekbe szivárog – így alakul ki a véraláfutás. A vér lebomlása és felszívódása során az eleinte piros folt kékes, majd zöldessárgás színű lesz. A zúzódások többnyire enyhébb sérülésnek számítanak – kivéve, ha a fejet érintik, ekkor mindenképpen javasolt az orvos felkeresése –, és maguktól is szépen gyógyulnak. A baleset bekövetkezte után alkalmazott hideg borogatás, jegelés csökkenti a bőr alatti vérzést és a duzzanatot, a gyógyulást pedig különféle kenőcsökkel gyorsíthatjuk.

Húzódás, rándulás, ficam

Ezek a sérülések az izmokat, ízületeket (az ízületi tokot és a szalagokat) érintik, egy-egy rossz mozdulat vagy túlerőltetés (pl. sportoláskor a megfelelő bemelegítés hiányában) hatására alakulnak ki, ha az izmok és ízületek feszítése jóval meghaladja a mozgathatóságuk határait.

Nagy megterhelés hatására az izmok túlságosan megnyúlhatnak – ez az izomhúzódás –, és az izomrostok kisebb-nagyobb mértékben sérülhetnek, elszakadhatnak. A sérülés helyén hirtelen, szúró fájdalom lép fel, bevérzés is keletkezhet. Az izomszakadás szakorvosi kezelést igényel, a rosszul összeforrt izomrostok ugyanis hegesedhetnek, ezáltal merevebbé válnak. A húzódás kezeléséhez jegelést, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatású krémeket alkalmazzunk, és pihentessük az érintett testrészt.

A rándulás során az ízületi porcfelszínek elmozdulnak egymáshoz képest, az ízületi tok és a szalagok megnyúlnak, esetleg részben elszakadnak, a legsúlyosabb esetben pedig ínszalagszakadás is kialakulhat, mely műtétet és gipszelést is igényelhet. A rándulás hatására különböző erősségű duzzanat, fájdalom léphet fel, és kisebb-nagyobb mértékű mozgásképtelenség jelentkezhet. A sérült ízületet tanácsos hűteni, jegelni, kifejezetten erre a célra való kenőcsökkel, krémekkel kezelni, illetve rugalmas pólyával (fáslival) bekötözni, és természetesen az érintet testrész pihentetése is javallott lehet.

A ránduláshoz képest a ficam során az egymástól eltávolodott porcfelszínek nem ugranak vissza, hanem kóros helyzetben maradnak. A kificamodott ízület helyretétele orvosi segítséget igényel, az orvos kiérkezéséig is érdemes a sérült testrészt hűteni, jegelni.

A sebekhez hasonlóan e érülések kezelésére is kínál megoldásokat a homeopátia. A növényi és ásványi összetevőket tartalmazó homeopátiás krémek, cseppek és injekciók szervezetünk saját öngyógyító folyamatainak serkentésével érik segítik a gyógyulást.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés