2017. Március 30. csütörtök
Sebek, horzsolások -  Égési sérülések -  Zúzódás -  Húzódás, rándulás, ficam
A kisebb baleseteket még a legóvatosabbakat sem kerülhetik el. Szerencsére egy horzsolás, kisebb égési seb, ficam vagy zúzódás nem feltétlenül jelent súlyos, orvosi ellátást igénylő sérülést, a megfelelő kezelés azonban az esetleges fájdalmak csökkentése és a gyors, eredményes gyógyulás miatt mégis fontos.

Sebek, horzsolások

Fontos, hogy a sérülés után a sebkezelést minél előbb elkezdjük. A kisebb, felületi sebek házilag is kezelhetők, de a súlyosabb, főként a harapott, szúrt, roncsolt, valamint a nagyon szennyezett sebek szakszerű ellátást igényelnek. A mentő vagy az orvos kiérkezéséig ezek ellátását is meg kell kezdeni!

homeopátia, sebek, sérülések

Első lépésként gondoskodjunk a seb megtisztításáról és fertőtlenítéséről. Folyó vízzel mossuk le a seb környékéről a szennyeződéseket, és távolítsuk el a benne lévő idegen testeket. Horzsolások esetén, ha a sebben túl sok por, apró szemcse van, az egész sebet tartsuk víz alá, vagy ha szükséges, nedves steril gézzel távolítsuk el a szennyeződést.

A seb fertőtlenítését jódtartalmú sebfertőtlenítő szerrel végezzük. Soha ne tegyünk rá hintőport, és kerüljük a népgyógyászat által javasolt módszereket is, például az égések tejföllel való kezelését. Fertőtlenítés után a sebet fedjük le steril kötszerrel. A horzsolások szabad levegőn gyorsabban gyógyulnak, de a további mechanikai igénybevételtől is védeni kell őket, ezért ha ennek ki vannak téve, a sebre tegyünk steril gézt, a széleit pedig ragtapasszal rögzítsük.

Erősen vérző sebek esetében nagyon fontos a vérzés elállítása, ehhez alkalmazzunk nyomókötést, mégpedig steril kötszerből – a vatta nem alkalmas erre a célra.

A sebkezeléshez ma már számtalanféle termék nyújt segítséget. Ezek a többnyire vény nélkül kapható kenőcsök, gélek fájdalom- és vérzéscsillapító, gyulladáscsökkentő hatással bírhatnak, és elősegítik a seb gyógyulását, hámosodását. Mély, nyílt sebekre nem szabad ezeket használni, kisebb sérülések esetén azonban sokat segítenek. A készítmények között találhatunk gyógynövényes és homeopátiás termékeket is, illetve a homeopátia szájon át szedhető készítményeket – tablettát, cseppet –, illetve injekciót is lehetőségként kínál a sebgyógyulás támogatásához.

Égési sérülések

Az első és legfontosabb teendő az égési sérülések ellátásakor az érintett terület hűtése kell legyen: kb. 15-20 percig tartsuk folyó víz alá az érintett bőrfelületet (jeget soha ne használjunk). Ezzel csökkenthető a sérülés okozta károk mértéke, és a fájdalom is csillapodik. A seb ellátásának további lépései megegyeznek a fent ismertetettekkel. A nagyobb felületet érintő égési sérülésekkel mindenképp forduljunk orvoshoz!

Zúzódás

A zúzódások általában esések, ütések következményeként alakulnak ki. A mechanikai hatás miatt a bőr alatti kisebb erek fala megsérül, a vér pedig a szövetekbe szivárog – így alakul ki a véraláfutás. A vér lebomlása és felszívódása során az eleinte piros folt kékes, majd zöldessárgás színű lesz. A zúzódások többnyire enyhébb sérülésnek számítanak – kivéve, ha a fejet érintik, ekkor mindenképpen javasolt az orvos felkeresése –, és maguktól is szépen gyógyulnak. A baleset bekövetkezte után alkalmazott hideg borogatás, jegelés csökkenti a bőr alatti vérzést és a duzzanatot, a gyógyulást pedig különféle kenőcsökkel gyorsíthatjuk.

Húzódás, rándulás, ficam

Ezek a sérülések az izmokat, ízületeket (az ízületi tokot és a szalagokat) érintik, egy-egy rossz mozdulat vagy túlerőltetés (pl. sportoláskor a megfelelő bemelegítés hiányában) hatására alakulnak ki, ha az izmok és ízületek feszítése jóval meghaladja a mozgathatóságuk határait.

Nagy megterhelés hatására az izmok túlságosan megnyúlhatnak – ez az izomhúzódás –, és az izomrostok kisebb-nagyobb mértékben sérülhetnek, elszakadhatnak. A sérülés helyén hirtelen, szúró fájdalom lép fel, bevérzés is keletkezhet. Az izomszakadás szakorvosi kezelést igényel, a rosszul összeforrt izomrostok ugyanis hegesedhetnek, ezáltal merevebbé válnak. A húzódás kezeléséhez jegelést, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatású krémeket alkalmazzunk, és pihentessük az érintett testrészt.

A rándulás során az ízületi porcfelszínek elmozdulnak egymáshoz képest, az ízületi tok és a szalagok megnyúlnak, esetleg részben elszakadnak, a legsúlyosabb esetben pedig ínszalagszakadás is kialakulhat, mely műtétet és gipszelést is igényelhet. A rándulás hatására különböző erősségű duzzanat, fájdalom léphet fel, és kisebb-nagyobb mértékű mozgásképtelenség jelentkezhet. A sérült ízületet tanácsos hűteni, jegelni, kifejezetten erre a célra való kenőcsökkel, krémekkel kezelni, illetve rugalmas pólyával (fáslival) bekötözni, és természetesen az érintet testrész pihentetése is javallott lehet.

A ránduláshoz képest a ficam során az egymástól eltávolodott porcfelszínek nem ugranak vissza, hanem kóros helyzetben maradnak. A kificamodott ízület helyretétele orvosi segítséget igényel, az orvos kiérkezéséig is érdemes a sérült testrészt hűteni, jegelni.

A sebekhez hasonlóan e érülések kezelésére is kínál megoldásokat a homeopátia. A növényi és ásványi összetevőket tartalmazó homeopátiás krémek, cseppek és injekciók szervezetünk saját öngyógyító folyamatainak serkentésével érik segítik a gyógyulást.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés